2013-01-10 16:57:42• hírek • Kocsis Zoltán

Idén kevesebben vannak a hajléktalanszállón, mint az előző években

Gabriela Deak elmondta, hogy mindennemű segítséget szívesen látnak a lakosság részéről. Elsősorban ruhákra, takarókra, ágyneműkre illetve tisztálkodási szerekre lenne szükségük. A felajánlásokat a 0751-200703-as telefonszámra várják.

Meleg, orrfacsaró szag, segítőkész portás, tévéző hajléktalanok (éppen az egyik magyarországi kereskedelmi televízió műsorát nézik) fogad csütörtök kora délelőtt a polgármesteri hivatal égisze alá tartozó Szociális Közszolgáltatások Szatmárnémeti Osztálya (SPAS) által működtetett és felügyelt hajléktalanszállón Szatmárnémetiben.

Ahol a januári hideg beköszönttekor nagyjából 85 személyt látnak el nap mint nap. „Az ellátottak száma december elején kezd emelkedni. Idén valamivel kevesebben vannak, az előző években előfordult ugyanis, hogy közel százan is bejártak télen", mondta Gabriela Deak, a hajléktalanszálló alkalmazottja.

Persze a 85 személy is soknak számít, főleg olyan körülmények közepette, hogy a szállón 36 ágy van fenntartva férfiak és 22 nők számára. Emellett van egy elkülönített szoba anya és kisgyereke számára. „A többiek matracokon alszanak. Amikor nagy hidegek vannak és sokan jönnek, akkor mindenki alszik, ahol tud: folyosókon, ágyak között", magyarázta Deak.

A rászorulók, akinek nincs hova menniük, télen szinte egész napjukat az otthonban tölthetik: nap közben 09.00 és 17.00, este pedig 18.00-07.00 között. A két időpont közötti órákban az alkalmazottak takarítanak, szellőztetnek, fertőtlenítenek - a hajléktalanok pedig levegőznek. Nyáron persze más a program, akkor délután 18.00-20.00 között fogadják a rászorulókat, ám reggel 07.00-kor el kell hagyniuk a hajléktalanszállót.

A hajléktalanszálló lakói tévéznek

Deak elmondása szerint az ellátottak közül 10-15 azok száma, akik stabilan a szállón tartózkodnak. A többiek nyáron még dolgoznak, napszámosként a megye más részein tartózkodnak. Télen azonban nagyrészük visszatér. Mindig vannak azonban új arcok, akik vagy elhagyták családjukat (vagy nem is volt nekik, főleg a fiatalok esetében), vagy pedig munkahelyük, anyagi forrásaik elveszítése után otthonukat is elveszítik. A hajléktalanszállón pedig reggelit és vacsorát kapnak, tisztálkodhatnak, elvégezhetik szükségleteiket, elsődleges orvosi ellátásban részesülnek és a lehetőségekhez mérten még tiszta ruhát is kapnak. „A törvény szerint csak hideg élelmiszert adhatunk nekik. Ám vannak olyan családok, akik alkalomadtán meleg étellel támogatnak minket", mondta a szociális asszisztens.

Női szoba a hajléktalanszállón

Drog és törvénysértési problémák nem jellemzőek, az alkohol viszont annál több gondot okoz. Deak nem tudta megmondani, hogy hány százalékuk küszködik alkoholproblémákkal, ám az elárulta, hogy az ellenük alkalmazott szankciós (nyáron csak 22.00 órakor fogadják a részeget, ha ismétlődik az eset, akkor rövid távon el is tiltják őket) nem sokat segítenek.

„Tettlegesség ritkán fordul elő, ha igen, akkor a portán dolgozó kollégák rendre megoldják", mondja Deak. A hajléktalanszállón összesen tizenöten dolgoznak, két váltásban.

Csendélet macival a hajléktalanszállón

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: