2006-05-27 01:05:34• hírek • Szatmar.ro

Megkezdődtek a városnapok

Az Omega együttes szatmárnémeti koncertjére hatalmas közönség volt kiváncsi.

Hatalmas tömeg előtt lépett színpadra tegnap este Szatmárnémetiben a Phoenix és az Omega együttes. Annak ellenére, hogy egész nap lógott az eső lába, végül az égiek mégis megkegyelmeztek a rajongóknak. Kóbor Jánosékért nagyon sokan több száz kilométert tettek meg, a koncerten pedig valóban minden korosztály képviseltette magát. A régi nóták között felcsendült néhány új dal is a nemrégiben megjelent új albumról, mely az Égi jel címet viseli. Az együttest, akárcsak a tavalyi erdélyi koncertek alkalmával, most is elkísérte (illetve színpadra is lépett) Keresztes Ildikó. A koncert hangulatához ezuttal is hozzájárult a látványos lézershow.

A városnapok szombati programjában is akad néhány, a magyar lakosságot megcélzó rendezvény is, így a debreceni Csokonai Színház Káin és Ábel című előadása, illetve a Bódi Villa előtt felállított színpadon  zajló utcabál a 4ever együttessel, de megtekinthetőek lesznek a megyei múzeum új kiállításai is.

BENKŐ
A rajongók nagy szeretettel fogadták az Omega együttest.

Hangolnak a "régi csibészek".

Most sem hiányzott a városnapi sör és miccs.


Az újközpont már koradélután benépesült.




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: