2012-07-31 10:22:52• hírek • Póti Orsolya

Idén is megrendezték a gyermekhorgászversenyt

A Szatmár Megyei Sporthorgászok Egyesülete és támogatói szervezésében idén is megrendezésre került a gyermekhorgászverseny, amely mint minden alkalommal, most is nagy sikernek örvendett.

Összesen kilencvenen vettek részt a horgászat, a természet szeretetét népszerűsítő gyermekversenyen, mely július 29-én, vasárnap került megrendezésre a szamosdarai horgásztavon. A Diana Árvaházat idén is szép számban képviselték a rendezvényen: közel 25 gyerek várta innen a nagy megmérettetést.

A két kategóriában - 6-12 év között, illetve 12-16 év között - megrendezett vetélkedő feltételeit a résztvevőknek természetesen be kellett tartaniuk, azaz rendelkezniük kellett az előírt felszerelésekkel.

A 8-12 évesek versenyét Berei Florentina nyerte meg, ugyanis egy 1300 grammos hal akadt horgára, a második ebben a kategóriában Száraz Loredana, a Diana Árvaház egyik lakója lett, míg a harmadik helyezést Pop Victor szerezte meg. A 13-16 évesek kategóriájában az első díj Marka Anettet illette meg, aki egy 700 grammos kifogott hallal büszkélkedhetett, a második Tarta Cristian, a harmadik pedig Adrian Boltar lett.

A gyerekek értékes nyereményekkel tértek haza: különféle utalványok, bérletek, kupák és diplomák találtak gazdára.

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: