2011-01-12 15:11:46• hírek • Szatmar.ro

Idén is lesz útjavítás, parkoló építés

A tavalyi évhez hasonló költségvetésre számíthat idén is a helyi önkormányzat, tudtuk meg Ilyés Gyula városvezetőtől a szerdán tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzávetőleg 111 300 000 lejből kell gazdálkodnia idén Szatmárnémetinek. Ebből az összegből kell biztosítsuk úgy a működési költségeket, mint a fejlesztéseiket - mondta az elöljáró, aki ismertette a városvezetés idei évre kitűzött céljait is.
A tavaly elkezdett nagyobb útfejlesztéseket, úgy, mint a Prahova-, a Bányai- (Henri Coanda), illetve a Rákóczi (Mihai Viteazul) út modernizálását idén befejezik. Viszonylag kevés munkálat van még hátra, így ezek nem jelenthetnek problémát.

A 16-os lakónegyed rehabilitációja egy másik fontos terv, itt többek között játszótereket, parkolókat kívánnak létrehozni. Az említett munkálatokra még 2006-ban, illetve 2008-ban igényeltek kölcsönt.
Egy másik része a terveknek azokra a megvalósításokra vonatkozik, amelyeket az Európai Unió által kiírt pályázatok révén igyekeznek megvalósítani, így például a Ioan Slavici Főgimnázium modernizálása, vagy a töltésen végighúzódó bicikliút kiépítése.

Az unió által nyújtott támogatás bár igen előnyös, a munkálatokat előre kell fizetni, ennek visszaigénylése pedig akár hat hónapig is elhúzódhat, így az önkormányzatoknak jelentős összeget kell előteremteniük viszonylag hosszútávra, amennyiben nagyobb fejlesztésekben gondolkodnak.

A megyeközpont saját bevételéből az olyan kisebb modernizálásokat tervezi a hivatal, mint például a Nagyrét (Depozitelor) utca javítását, a város több negyedében a játszóterek létrehozását, illetve a már meglévők javítását, egy gördeszkapálya létrehozását az UFO bárnál, vagy például a Jiului utcai fűtőház rendbetételét. Ez utóbbiban egy adminisztrációs központot hoznának létre.

Az évtizedek óta elő-előkapott sportcsarnok projektjének kidolgozása is célkitűzés, hiszen, amint a polgármester mondta, bármikor megjelenhet egy olyan pályázat, illetve állami segítség, amely révén sikerülhetne megépíteni ezt. Ekkorra konkrét, jól kidolgozott tervek kellenének majd, amivel elsőként jelentkezhet a város.
A tervek között más sportlétesítmények, így a két futballpálya, az Olimpia és az Unio stadion rendbehozatala is szerepel.


A városvezető ismertette az idei terveket
A városvezető ismertette az idei terveket


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: