2013-01-16 13:12:47• hírek • Szatmár.ro

Idén is lesz Vidám Versek Versmondó Versenye

A szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum az idén immár 13. alkalommal rendezi meg a Vidám Versek Versmondó Versenye megyei szakaszát az elemi osztályos és az V-VIII. osztályos tanulók számára.

Minden Szatmár megyei iskolából szeretettel várnak négy jelentkezőt (egy elsős vagy másodikos, egy harmadikos vagy negyedikes kisdiákot, egy ötödik vagy hatodik osztályos valamint egy hetedik vagy nyolcadik osztályos diákot).

Amint azt a verseny elnevezése is sugallja, a jelentkezőknek ezúttal is egy tréfás, humoros verset kell választaniuk a magyar irodalomból (általános iskolások választhatnak prózát is). Egy-egy produkció időtartama lehetőleg ne haladja meg a három percet az elemi osztályosok esetében, és az öt percet az általános iskolások esetében.

Jelentkezési határidő: 2013. február 1.

A megyei döntő időpontja az általános iskolások számára 2013. február 22-e, d.u. 3 óra, az elemi osztályosok számára pedig 2013. február 23-a, d.e. 9 óra.

Jelentkezni lehet az alábbi címen: vidamvvv@yahoo.com.

A szervezők kérik, hogy a tanítók, tanárok írják meg a jelentkezők nevét, iskoláját, osztályát, a kísérő nevét és elérhetőségét (telefonszám, e-mail), a választott mű szerzőjét, címét. Hiányos és határidőt meghaladó jelentkezést nem fognak elfogadni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: