2010-09-07 16:38:46• hírek • Póti Orsolya

Idén is lesz Repülős Nap

A Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Adrian Stef és a Repülős Nap többi szervezői kedden kilátogattak a rendezvény helyszínére, a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőterére, és egy gyűlés keretében megbeszélték az eseménnyel kapcsolatos fejleményeket.

A látványos és népszerű rendezvényt immár harmadik alkalommal szervezik meg megyénkben szeptember 18-án. A rendezvény szombat délben 12 órától veszi kezdetét, és fergeteges bulival zárul.

A keddi gyűlésen többek között részt vettek a Nemzetközi Repülőtér képviselői, a megyei rendőr-felügyelőség, a csendőrség, a mentőszolgálat, a tűzoltók és egyéb szervezetek. A gyűlés során szó esett olyan intézkedésekről, amelyek hatására sikeres rendezvényt tudhatnak majd maguk mögött a szervezők.  A rendezvény célja többek között a szatmári Tarom járatok és a repülőtér bemutatása.

Az idei show-ból sem hiányozhatnak a műrepülők, az ultra-könnyű légi járművek, az ejtőernyősök, az egyéni és csoportos akrobatikus mutatványok. A légi bemutató során idén szerepet kapnak az Extra 300-as műrepülőgépek, és mindezek mellett több mint tíz ejtőernyős, és egy hőlégballon is gondoskodik a szórakoztatásról. A közönség nem csak nézheti a bemutatót, hanem akár „szárnyalhat", sőt a szervezők a tombolán résztvevők közül a szerencsés látogatókat ingyen repítik föl a magasba.

A rendezvény After Party-val zárul, fellép a Compact zenekar, a Zanzibar együttes, Alexandra és DJ Alexia.




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: