2008-10-16 16:52:25• hírek • Parajdi Andrea

Idén is lesz Ötletbörze

A Hans Lindner Alapítvány idén immár hatodik alkalommal rendezi meg a vállalkozói projektek elkészítésén alapuló Ötletbörzét. A játékot az előző években is nagy érdeklődés kísérte, a szervezők bíznak az idei év sikerében is.

Az Ötletbörzét tavaly egy új struktúra alapján indították el, amely lehetővé tette a diákok széleskörű tapasztalat-, illetve eszmecseréjét. A felépítés idén is hasonló lesz, a verseny első három hónapja a félkészítőkről szól. A tréningeket helyi vállalkozók tartják majd, akik saját cégüket bemutatva ábrázolják az üzleti világot. A versenyre jelentkező csapatoknak ezt követően kell egy komplex vállalkozói pályázatot elkészíteniük.

Tavaly négyszáz diák - összesen száz csapat - vett részt a játékban. A verseny legjobb csapata Németországba utazhatott egy úgynevezett business tourra, ahol betekintést nyertek több nagyvállalat kulisszái mögé. A második helyezett magyarországi, míg a harmadik legötletesebb pályázatot kidolgozott csapat ukrajnai cégismertető körúton vehetett részt.

Herczeg Carmela, az Ötletbörze főszervezője a Szatmár.ro-nak elmondta, novemberben minden iskolát felkeresnek, hogy tájékoztassák a diákokat a játék fontos részleteiről. -A több hónapon át tartó Ötletbörze decemberben indul újra. Egészen november végégig várjuk a vállalkozó szellemű diákokat, s akinek kérdése van hétköznapokon 8-16 óra között, a Gheorge Bojtor 11 szám alatti tréning központban megkereshet bennünket. Egy biztos idén is rengeteg élménnyel gazdagodhatnak a csapatok - mondta a főszervező.

 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: