2012-10-26 08:58:53• hírek • Kocsis Zoltán

Idén is korcsolyázhatunk az új központban

Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is lesz műjégpálya Szatmárnémeti központjában, az Október 25 téren. Az előző két év sikerén felbuzdulva a Nuova Atlantica cég idén is érdemesnek véli felállítani a pályát.

Szatmárnémeti Városi Tanácsa csütörtök délutáni rendes októberi ülésén adta áldását a műjégpálya felállítására. A két fél között megköttetett szerződés feltételei nem változtak, idén is hétszáz négyzetméter alapterületű lesz a pálya. A megállapodás értelmében december 1-től január 11-ig működhet a korcsolyapálya.

Akárcsak az előző két évben, a szerződés most is kiköti, hogy a 12 évnél kisebb gyerekek egész nap, az iskolások pedig 14.00 óráig 30%-os árkedvezményt kapjanak. Szintén a megállapodás pontjai között szerepel, hogy a kivitelező cégnek kell gondoskodnia a tisztaságról, semmilyen kárt nem tehet környezetében, valamint, hogy minden, a pálya felállítása és üzemeltetése körül felmerülő költséget neki kell fedeznie.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyibe kerül majd a jegy. Emlékeztetőül, tavaly 10 lejt kellett fizetni a korcsolyázásért.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: