2011-08-18 08:16:45• hírek • Póti Orsolya

Idén is jó hangulatban zajlott az SZMDSZ Nyári Szabadegyeteme

A Szatmári Magyar Diákszövetség második alkalommal szervezte meg Nyári Szabadegyetem néven futó táborát, amelyre minden olyan fiatal jelentkezhetett, aki gyarapítani akarta ismerteit a karrierépítés és a pályázatírás terén. Természetesen a tanulás mellett a sportra és a szórakozásra is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők.

Azok a fiatalok, akik idén lemaradtak az SZMDSZ Nyári Szabadegyeteméről, jövőre részt vehetnek ezen, ugyanis a nagy sikerre való tekintettel már biztos: újra megrendezik ezt az oktató és szórakoztató jellegű programot. Az augusztus 12-15. között zajló táborban résztvevők értékelése szerint érdemes volt jelentkezni a táborba, hiszen az előadásokon rengeteg plusz információt és tudást szerezhettek, amelyet a későbbiekben felhasználhatnak.

Az előadók és a hozzájuk tartozó tematikák igen változatosak voltak. Szombaton jelen volt Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, aki Szatmárnémeti regionális helyzetéről tájékoztatta az ifjakat. Ugyancsak szombaton Stier Péter színházigazgató Szatmárnémeti ifjúságáról és a kultúrával való kapcsolatáról tartott előadást.

Vasárnap a táborban köszönthették Csetnek Timeát, aki a pályázati lehetőségekről és alapvető pályázati alapismeretekről tartott érdekes előadást, ezt követően pedig Grüman Róbert mutatta be a Youth in action pályázatok lehetőségeit.

Végezetül a Szabadegyetem utolsó napján tapasztalt vállalkozók előadását hallgathatták az érdeklődők. Leitner István a Zollner vállalat fejlődéséről és annak különlegességeiről beszélt, Reszler István „Jogi kérdések és az új munkatörvénykönyv" címmel tartott prezentációt és végül, de nem utolsó sorban Fugel Edina bemutatta az E-karrier.ro honlapot.

Az agytágító programokon kívül a fiatalok különböző játékokban vettek részt kétszemélyes csapatokban. Az első helyezett két  Félsziget heti jeggyel lett gazdagabb, a második és harmadik helyezett két-két egyhetes bérletet kapott a Nagykárolyi Termál Strandra. Az esti órák beszélgetéssel, bulizással, énekléssel teltek és a tábortűz is megadta az esemény hangulatát.

Az idei rendezvényen körülbelül húsz fiatal vett részt. Elmondásuk szerint, a tábor hangulatos volt és jövőre sem hagyják ki, garantáltan ott lesznek. - mondta el Dencsák Mátyás a Szatmár.ro.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: