2018-05-15 07:48:54• hírek • Oszkó Viktória

Idén is gigantikus súlyokat mozgatnak majd meg a legerősebb emberek

Tavaly négy ország hét erős embere vett részt a Strong Man versenyen Szatmárnémetiben. Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Románia gigászai küzdöttek meg egymással a legjobbnak járó címért, és nem kizárt, hogy idén is visszatérnek bizonyítani.

Kortian Sándor szervező ugyan még nem fedte fel a versenyzők pontos kilétét, annyit azonban elárult, hogy a tavalyihoz képest plusz egy országból, egészen pontosan Csehországból várnak valakit a megmérettetésre.


Általában négy versenyszám van, köztük olyan, amikor egy kamion vontatófejét kell elhúzni, rendszeresen van súlycipelés is. Tavaly az erőpróba része volt az is, hogy egy Renault Megan típusú gépkocsit kellett minél többször megemelni, illetve súlyt kellett kinyomni alap pozícióból.


A szervező azt is elárulta, hogy idén változtatna kicsit a kamionhúzásos versenyszámon. Szeretné, ha ülő pozícióból kellene elhúzni nem csak az említett több száz kilós óriás vontatófejét, hanem az egész járművet. Hogy ez megvalósul-e idén, szemtanúi lehetünk-e újabb rekordoknak és hihetetlen teljesítményeknek, nagyon hamar kiderül, hiszen nyakunkon a Városnapok!


A szervezők idén ugyanis május 25. és 27. között szervezik sokak kedvenc háromnapos rendezvényét, ami hivatalosan is megnyitja a nyári szabadtéri programok időszakát. A tavalyi évhez hasonlóan idén is szuper koncertekre számítunk ismert hazai és külföldi előadókkal a színpadon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: