2008-12-09 15:48:30• hírek • Parajdi Andrea

Idén is csendesebb lesz az ünneplés

A korábbiakhoz képest, már a tavalyi évben is érezhetően csendesebb volt a karácsonyi és újévi ünneplési időszak. Idén sem kell tartanunk a veszélyes petárdáktól, ugyanis használatukat kizárólag csak szilveszter éjszakáján engedélyezi a város.

A Szatmárnémeti Városi Tanács 2006-ban hozta meg azt a határozatot, amely előírja, hogy december 31 előtt, tilos pirotechnikai eszközöket kereskedelmi forgalomba hozni.

Idén is kizárólag szilveszter napján árusíthatnak petárdát az engedéllyel rendelkező üzletek, s a termékek használata is csupán ezen a napon megengedett. A pirotechnikai eszközök piacokon való forgalmazását, komoly pénzbírságokkal szankcionálja a Rendőrség, s a szabálysértőkre akár 3 hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhat.

-A tanácsi határozat mondhatni rendet teremtett. Már tavaly is csendesebb volt az ünneplési időszak -magyarázza Ilyés Gyula polgármester. Ilyés szerint mindenképpen szükség volt erre a szigorításra, hiszen a korábbi években egész decemberben zaj volt és rendetlenség, ezen kívül pedig számtalan alkalommal kerültek balesetveszélyes helyzetbe a járókelők.

-Szeretnénk megnyugtatni a lakosságot, hogy annak rendje-módja szerint idén is békés lesz a karácsonyi ünneplés, s szilveszter napján is tartjuk magunkat a tradíciókhoz, hiszen mindenki kedvének megfelelően akár, ha úgy tetszik, önfeledt lárma kíséretében is búcsúztathatja az óévet -mondja a polgármester, majd hozzáteszi éjfélkor érdemes lesz kivonulni az új főtérre, vagy a Szamos partra, hiszen a város idén is látványos tűzijátékkal készül.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: