2012-07-16 14:02:45• hírek • Szatmár.ro

Idén is börvelyiek a legügyesebbek

Mihez kezdhetünk a pillepalackok kupakjaival? elnevezéssel környezetvédelmi kezdeményezést hirdetett a ContiTech Kft. nagykárolyi részlege. Az akciójuk révén a többi között dolgozóik környezettudatosságát kívánták emelni, népszerűsíteni az újrahasznosítás intézményét, továbbá a diákokkal játékosan megismertetni mindennek a fontosságát.

A pillepalack-kupakok összegyűjtéséről, és újrafelhasználásáról szóló kezdeményezésünkkel szeretnénk felhívni arra a figyelmet, hogy újra kell hasznosítani mindent, amit lehetséges - fogalmazta meg a cég a környezetvédelemmel kapcsolatos álláspontját Andreas Witkowski nagykárolyi ContiTech-igazgató.

Rafael Mansurov - szintén a gyár egyik károlyi igazgatója a diákoknak szóló versenyt ekként hirdette meg: „a részvevők, reméljük, mindannyian tisztában vannak a környezetvédelem fontosságával". A gyerekek 10 csapatba tagolódva több mint 25 ezer kupakot gyűjtöttek össze. A verseny fődíját egyébként a Börvelyi Általános Iskola tanulóinak csapata nyerte el, a második pedig a ContiTech dolgozóinak gyermekeiből alkotott gárda lett.

A verseny végén idén is egy hatalmas mozaikot raktak össze a részvevő környezetvédők, amely természetszerűleg az újrahasznosítás lényegességére hívta fel a figyelmet.

Idén is a börvelyi tanulók a legügyesebb kupakmozaik-rakók

Idén is a börvelyi tanulók a legügyesebb kupakmozaik-rakók

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: