2013-03-08 12:35:53• hírek • Póti Orsolya

Ötezer-kétszáz lejjel segítik a sérült gyermekek kezelését

Karitatív céllal fogtak össze a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet munkatársai és a Szatmári Fotósklub tagjai, ugyanis három fogyatékkal élő gyermek megsegítésére szerveztek fotókiállítást és boraukciót március 7-én.

A rendezvényre csütörtök este 18 órától került sor a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén, a Vécsey-ház földszinti kiállótermeiben, ahol szép számban gyűltek össze a szatmáriak azért, hogy támogatásukat nyújtsák a rászorulóknak és megcsodálják a fotósok alkotásait.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas nevében Löchli Tündér Terézia, a szervezet vezetője köszöntötte a jelenlevőket, beszédében pedig rávilágított arra, hogy a tavaly ősszel megrendezett jótékonysági divatbemutató után, a segíteni vágyók most újra összegyűltek egy nemes cél érdekében, így ezzel a rendezvénnyel megalakult a Caritas Baráti Köre is.

„Minden embernek van egy missziója, a mi missziónk pedig nem más, mint az, hogy támogassuk az akadályozottakat és családjaikat, tegyük szebbé környezetüket. Segíteni szeretnénk azért, hogy a rászorulók egy olyan társadalomban nőjenek fel, amelyben nincs kiközösítés. Ezzel a rendezvényünkkel együtt megalakult szervezetünk baráti köre, hiszen barát az, aki segít a bajban lévőkön" - mondta el Löchli.

A Szatmári Fotósklub részéről Szénás Barnabás mondott köszöntőbeszédet, melyben kifejtette: a közös egymásra találás eredménye ez a tárlat, amely a klub tagjainak több mint 100 fotóművészeti alkotását tartalmazza. Egyébként a Fotósklub 2011 novemberében alakult, munkássága pedig nyomon követhető internetes oldalukon.

A rendezvény keretében Bartos Erzsébet és Ovidiu Matioc műsorvezetők bemutatták azt a három fogyatékossággal élő gyermeket, akiket a rendezvény során - a fotók eladásából és a Nachbil borkollekciók árverezéséből valamint a részvételi díjból - összegyűlt összeggel támogatnak a szervezők.

Az egy éves Ádám, a hat hónapos Cristofer, az öt éves Sebastian és családjuk számára szakemberek személyre szabottan állítják össze a terápiás és fejlesztő programot a Szent József Rehabilitációs Központban. Egy gyermek korai fejlesztésének havi átlag költsége 250 lej.

A Virág Botond által készített 80x50 cm méretű fotó négy példányban is elkelt

A részvételi támogatás egy személyre 10 lej volt, amiért cserében minden látogató egy kis méretű fotót kapott ajándékba. A résztvevők megvásárolhatták a kiállított fotóművészeti alkotásokat - akár több példányban is, valamint licitálhattak a Nachbil Borászat által felajánlott öt borkollekcióra.

Amint azt a szervezőktől megtudtuk, a rendezvény során több mint 5200 lej gyűlt össze, de még várnak adományokat banki átutaláson keresztül. Egy, a Virág Botond által készített 80x50 cm méretű fotó - mely fentebb látható - négy példányban is elkelt, és körülbelül a kiállított fotók egy negyedét vásárolták meg a résztvevők.

A megmaradt fotókból egy újabb kiállítás nyílik március 15-én a Szatmárnémeti Északi Színházban, ahol az alkotások megvásárlásával egy újabb lehetőség nyílik arra, hogy támogassuk a fogyatékossággal élő gyermekek korai fejlesztését.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: