2013-01-22 17:40:14• hírek • Szatmar.ro

Idén negyedszer a Nova Vita ellen, de először Marosvásárhelyen

Az idei szezonban immár negyedszer, ám Marosvásárhelyen először csap össze a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata és a Nova Vita. Az összecsapás toronymagas favoritja ezúttal is a VSK.

„Simán kell nyernünk! Számunkra már a következő összecsapás a fontos" - jelentette ki elutazás előtt Florin Mureşan szakosztályelnök. Optimizmusa jelzi a csapaton belüli hangulatot is, amire az idei szezon eddigi eredményei fel is jogosítják. A két együttes immár háromszor találkozott egymással - egyszer a bajnokságban, kétszer pedig a Román Kupában. Valamennyi meccset Szatmárnémetiben játszották, a VSK pedig 78-55, 84-54 és 94-40 arányú győzelmeket aratott. Mindemellett a szatmáriak 11 győzelemmel és három vereséggel a bajnoki tabella 3. helyén állnak, a vásárhelyiek viszont négy győzelmükkel és tizenegy vereségükkel csak a 11-ek.

A szerdán 14.00 órától kezdődő meccs remek felkészítő lehet Dan Fleseriu lányai számára a szombati, hazai Gyulafehérvár elleni bajnokira. A közép-erdélyiek közvetlenül a VSK mögött állnak a tabellán, a hét elején pedig szerb bajnok és kupagyőztessel erősítettek: a cseh Thomas Bilek helyét ugyanis a korábbi szerb szövetségi kapitány, Miroszlav Popov veszi át.

Nemzeti Liga, 18. forduló:
Marosvásárhelyi Nova Vita-Szatmárnémeti VSK
Craiovai SCM-Bukaresti CSM Sportul Studenţesc
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC-Nagyváradi CSU
Alexandriai CSB Teleorman-Brassói Olimpia
A Gyulafehérvári CSU-Târgoviştei CSM elhalasztva
Kolozsvári U-Aradi BC ICIM elhalasztatva

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: