2017-06-28 08:40:48• hírek • Agerpres.ro

Idén 80 százalékkal több gépjárművet jegyeztek be

80 százalékkal több gépjárművet jegyeztek be az év első öt hónapjában, mint 2016 ugyanezen időszakában. A gépjárművek átlagos életkora nyolc évről 12 év és három hónapra nőtt a tavalyhoz képest, nyilatkozta kedden Cristian Bucur, a Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) műszaki igazgatója.

Az igazgató elmondta, megduplázódott az euro 4 szabványnak megfelelő gépjárművek száma, az euro 2-es és euro 1-es gépkocsik száma két és félszeresére nőtt. Műszaki szempontból megfelelőek amikor az országba érkeznek, de élettartamuk attól is függ, mennyire fogják karbantartani a gépjárműveket, magyarázta az igazgató, aki hozzátette, hogy a romániai közúti infrastruktúra hozzájárulhat az elhasználódás üteméhez, azonban a tulajdonosoknak kell gondoskodniuk a szervizelésről.

A gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó országos igazgatóság (DRPCIV) adatai szerint 2016 végén több mint hétmillió példányt számolt Románia gépparkja, ami 2015-höz képest 6,21 százalékos növekedést jelentett. A hétmillió gépjármű közül 5,47 millió személygépkocsi volt.

2016 decemberében az ország területén 3,036 millió (ebből 2,119 millió személygépkocsi) gázolajjal működő gépjárműt tartottak számon, míg 3,856 millió gépjármű benzines volt (ebből 3,339 millió személygépkocsi).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: