2010-07-27 22:17:31• hírek • Kocsis Zoltán

Ideges döntetlen Bukarestben

Az Urziceni majd egy óráig emberhátrányban játszva állta a rohamokat.

Bajnokok Ligája selejtező harmadik kör ide, vagy oda, a román televízió nem sok jelentőséget tulajdonított az Urziceni és a Zenit Szentpétervár közötti keddi összecsapásnak. Olyannyira, hogy csak a találkozó előtti órákban derült ki, hogy mégis lesz élő közvetítés!

A meccs első félideje pedig olyanra sikeredett, mintha a huszonkét pályán lévő futballista is azt várná: érdemes-e játszaniuk, látja-e őket valaki. Persze a lelátón helyet foglaló néhány ezer szurkolón kívül.

Így hát az első játékrészben, hiába vezeti magabiztosan az orosz bajnoki tabellát a Zenit és nyerte meg a legutóbbi hét meccsét zsinórban, a bukaresti Ghencea stadionban egy komoly helyzetig sem tudott eljutni a vendég gárda. Igaz, a hazai csapat is mindössze Bilasco és Paduretu távoli lövéseit tudta felmutatni, amelyek nem okoztak különösebb gondot Malafejev kapusnak. A félidő azonban nem múlt el izgalom nélkül, a 36. percben ugyanis egy lökdösődés sodrában Paduretu megütötte Kerzsakovot, aminek következtében mehetett is zuhanyozni.

Az emberelőnyben maradt oroszok, vélhetően Luciano Spalletti „motiváló szavaitól" is feltüzelve, a szünet után helyzetet helyzet után dolgoztak ki. A sort Kerzsakov kezdte, majd Denyiszov, Danny, Rosina, Bordeanu (a védő saját kapuját veszélyeztette) következett, hogy aztán Kerzsakov, Danny és Rosina ismét feliratkozzon a listára. A találkozó vége felé a játékosok egyre idegesebbek lettek, gyakoriak voltak a lökdösődések, a vendégek pedig egy büntetőt is számon kértek a játékvezetőtől.


A küzdelemre a kép tanúlsága szerint sem lehett panasz fotó: fc-zenit.ru
A küzdelemre a kép tanúlsága szerint sem lehett panasz fotó: fc-zenit.ru


Ezzel együtt az oroszok közel álltak a vezetés megszerzéséhez, ám a 88. percben Kanunnyikov fejesét Arlauskis remek reflexszel a kapufára tolta, így gól nélküli döntetlennek várhatják a csapatok az egy hét múlva esedékes visszavágót.

A meccs krónikájához tartozik továbbá, hogy az orosz csapatban Huszti Szabolcs a kispadról nézhette végig a találkozót.

Nem úgy Leandro, a magyar válogatott brazil származású szélsője végig a pályán volt az Omonia Nicosia Salzburg elleni meccsén, amelyen az esélyes osztrákok egy számukra kedvező 1-1-es döntetlent értek el Cipruson. A hazaiak a 90. percben LuaLua büntetőjével egyenlítették ki Zarate gólját, a tizenegyes előtt pont Leandro ellen szabálytalankodtak.

Keddi eredmények:
Omonia Nicosia - Salzburg 1-1
gólok: LuaLua (90., 11-es) illetve Zarate (8.)
(a hazaiaknál Leandro végig a pályán volt)

Litex Lovecs (bolgár) - Zsolna (szlovák) 1-1
gólok: Wellington (79.), illetve Majtan (65.)
(a hazaiaknál Florin Bratu a 73. percben állt be)

Dinamo Kijev (ukrán) - Gent (belga) 3-0
gólok: Jarmolenko (19.), Sevcsenko (80.), Zozulja (90.)

Sparta Prága (cseh)- Lech Poznań (lengyel) 1-0
gól: Brabec (76.)

The New Saints (walesi) - Anderlecht (belga) 1-3
gólok: Jones (52.), illetve Kljestan (7.), Legaer (18.), Suarez (73.)
(a vendégeknél Juhász Roland végig a pályán volt)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: