2015-07-22 13:14:49• hírek • MTI/Kocsis Zoltán

Idegenbeli győzelmet hazai követi?

A Videoton FC és a Steaua a múlt heti első mérkőzéshez hasonlóan a szerdai visszavágón is győzni szeretne a walesi The New Saints, illetve a szlovák Trencsén együttese ellen a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

A magyar bajnok nyáron kinevezett edzője, Bernard Casoni hangsúlyozta: miután az első meccsen sikerült nyerniük, a visszavágón is hasonló eredményt vár. Megjegyezte, hogy a múlt héten jól kezdték a mérkőzést, hasonló szándékkal lépnek pályára Székesfehérváron is.

A góllövő csatár hiányát firtató kérdésre elmondta: egyelőre nincs más választásuk, ugyanazzal a csapattal állnak ki, mint a múlt heti találkozón. Szerinte nem okozhat gondot a csatárhiány, csak jó mentalitással kell nekiállni a találkozónak.

A francia tréner úgy vélte, a Videotonból elsősorban a 90 percnyi összpontosítás hiányzik. Jelenleg félidőnként 20-25 percig tud a csapat megfelelően összpontosítani, de ez nem elég.

Az első mérkőzésen győztes gólt szerző Gyurcsó Ádám kiemelte: kellemetlen ellenféllel csapnak össze szerdán, amely fizikálisan próbál dominálni, de nagy játékerőt nem képvisel. Mint mondta, jól kell zárniuk hátul, hogy a walesi együttes ne szerezhessen gólt és így ne jöjjön vissza a párharcba.

A játékos szerint biztosan meglesznek a lehetőségeik a gólszerzésre, főként azért, mert az ellenfélnek támadnia kell, így könnyen kinyílhat. Úgy vélte, az első hazai gólig lesz izgalmas a meccs, mert azzal majd eldől a párharc.

Gyurcsó Ádám közölte: minden székesfehérvári játékos a szerdai találkozóval foglalkozik, amennyiben továbbjutnak, akkor kezdik el feltérképezni az új ellenfelet. Kérdésre elmondta, nem érdemes foglalkozni a tavalyi csapattal, a jelenlegi gárdának kell a lehető legtöbbet kihoznia magából. A játékosok és a stáb is azon dolgozik, hogy hasonló élményeik legyenek, mint az előző szezonban
"Meccsről meccsre jobbak leszünk" - jelentette ki Gyurcsó.

Múlt kedden a fehérváriak felejthető produkciót nyújtottak a The New Saints otthonában, ugyanakkor Gyurcsó Ádám góljával 1-0-s győzelmet arattak. A mérkőzésen ráadásul Bernard Casoninak három játékosát, két kapust, Branislav Danilovicot, Filip Pajovicot, valamint Mirko Ivanovskit is nélkülöznie kellett, mivel adminisztrációs hiba miatt nem kaptak vízumot.

A The New Saints vezetőedzője szerint a Videoton FC-vel vívott múlt heti első mérkőzés alapján nem ledolgozhatatlan a hátrányuk. Craig Harrison kedden, a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón kijelentette: mindenképpen csalódott lenne, ha nem sikerülne a maguk javára fordítani a párharcot, mert a klub történetében először juthatnának ilyen magasra nemzetközi szinten. Hozzátette: a magyar együttes esélyeit jelentősen növeli az idegenben szerzett gól, maguknak a továbbjutásra 30 százalék esélyt adott.

Úgy vélte, akkor lehet esélyük a továbbjutásra, ha a szerencse melléjük áll és kiválóan játszanak, a Videotonnak pedig rossz napja lesz. Közölte, amennyiben nem jutnak tovább, akkor is büszkén akarnak lejönni a pályáról, és szeretnék érezni, hogy mindent megtettek a győzelemért.

A tréner emlékeztetett arra, hogy nagyon szoros volt a két együttes első összecsapása, amelyen a döntetlen reálisabb eredmény lett volna. A találkozó vége felé úgy érezte, ők lövik azt az egy gólt, amely győzelmet jelenthet, ezzel szemben olyan gólt kaptak, amely nem volt benne a levegőben. Szerinte, ha az elején berúgják nagy helyzetüket, minden másképpen alakul.

Craig Harrison kérdésre válaszolva kiemelte: hátrányban vannak ugyan, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenáron támadniuk kell, a védekezésre összpontosítanak, és bízik abban, hogy kontráik eredményre vezetnek. Hozzátette: a szerdai találkozón a hőség nagy szerepet fog játszani.

Hangsúlyozta, hogy a Videoton - a videoelemzéseket követően - múlt héten nem lepte meg őket, ezért a visszavágóra sem szükséges változtatniuk semmin, mert pontosan tudják, mire számítsanak. Ugyanakkor szerinte van olyan taktikai elképzelése, amellyel meglepheti a magyar csapatot.

Amennyiben a Videoton továbbjut, akkor a következő körben a fehérorosz BATE Boriszov, vagy az ír Dundalk lesz az ellenfele, ennek párharcnak az első felvonását előbbi csapat nyerte 2-1-re.

Az már biztos, hogy a Steaua ellenfele a következő körben a Partizan Belgrád lesz, miután a szerbek a hazai 1-0 után kedden idegenben is legyőzték a grúz Dila Gori csapatát 2-0-ra. A román rekordbajnok feledhető játékkal, de 2-0-ra nyert Szlovákiában, így komoly előny birtokában várhatja a visszavágót. Gondot okozhat azonban számára, hogy nem számíthat szurkolói biztatására, az UEFA büntetéseként ugyanis két hazai meccset zárt kapuk mögött kell lejátszania.

Biztató jel lehet azonban a szurkolók számára, hogy a piros-kékek a hétvégén magabiztosan, 3-0-ra nyertek a bajnokságban a Pandurii otthonában. Az első két gólt az utóbbi időben formája miatt sokat kritizált Alexandru Chipciu szerezte, a harmadikat pedig az a Jugurta Hamrun, aki Trencsénben is betalált, így két meccsen két gól az eddigi mérlege. Nem lesz ott a csapatban viszont az első meccset végigjátszó Gabriel Tamas, a sokszoros válogatott védőt ugyanis alkoholproblémái miatt kirakták a keretből.

Ryan Koolwijk góljának köszönhetően idegenbeli győzelemmel kezdte a hazai szezont a Trencsén, amely, az első meccsen mutatott lendületes játéka alapján nem kell talán teljesen lemondania a meglepetés reményéről.

Bajnokok Ligája, második selejtezőkör, visszavágók:
Videoton - The New Saints - 21.30 M4
Steaua - Trencsén 21.30 ProTV

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: