2006-05-19 11:40:18• hírek • Noemi Brigitta Boros

Nyilvános előadás

A buddhista meditációról tartanak előadást a G. M. Zamfirescu Művelődési Házban.

Május 19-én 18 órai kezdettel nyilványos előadást tartanak a Buddhista Meditációról a G. M. Zamfirescu Művelődési Házban. Az előadást, amelyre a belépés díjtalan, a Szatmárnémeti Gyémánt Út Buddhista Csoport szervezi, a meghívott előadó pedig a budapesti Kőszegi Zsuzsa.

Néhány szóban a meditációról:  A meditáció a már megértett információt tapasztalattá változtatja. Elsõ szinten az a célja, hogy lenyugtassa és egyhelyben tartsa a tudatot. Teret hoz létre a tapasztaló és annak tapasztalatai között, a bölcs ember számára lehetövé téve, hogy az élet komédiáiban vállaljon szerepet, és távol tartsa magát a tragédiáktól.

E védelmező távolságot általában úgy alakítjuk ki, hogy a légzésünkre figyelünk, vagy egy buddhaformára öszpontosítunk. Ha képesek vagyunk ezt a tudatállapotot megtartani meditációnk "laboratóriumi körülményei" között, fokozatosan meg fogjuk valósítani a hétköznapokban is. Ez a fejlődésünk első lépése, mely a mély felismerés, valamint a komplikáltabb gyakorlatok alapja.  A meditáció második szintjén nem formán meditálunk, hanem magára a tudat természetére tekintünk - ezért nevezik a mély felismerés gyakorlatának. Anélkül vagyunk tudatosak, hogy tudatosságunknak bármilyen tárgya lenne - így a felismerés és a megértés spontán módon bontakozik ki. A további részletekkel a ma délutáni előadáson ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: