2015-02-19 01:23:17• hírek • Kocsis Zoltán

Ibériai fölény a germánok földjén a külföldi edzők estéjén

A keddi első két nyolcaddöntőhöz képest szerdán már mindkét találkozón született gól. Megmaradt ugyanakkor a tendencia, mely szerint az idegenbeli csapatok harcoltak ki kedvezőbb felállást a visszavágókra: a Real Mardid két góllal nyert a Schalke otthonában, míg a Porto 1-1-es döntetlent ért el Bázelben.

Játékban ráadásul mindkét ibériai csapat egyértelműen magasabb kategóriát képviselt „germán" vendéglátóiknál: a Real Madrid és a Porto szinte végig komoly fölényben játszott. Olyannyira, hogy például a Baselnek a gólon kívül más veszélyes akciója nem is volt, de a Schalke is csak egy kapufáig jutott. További érdekesség, hogy mind a négy kispadon külföldi tréner irányította a csapatokat, mivel a Schalke és a Real Madrid kispadján két olasz BL-győztes szakember ült Roberto di Matteo és Carlo Ancelotti személyében, a Baselt a játékosként BL-t nyerő portugál Paulo Costa, a Portót pedig a spanyol Julen Lopategui vezette.

A Real Madrid kellemes emlékekkel utazhatott Gelsenkirchenbe, hisz a tavaly is itt kezdte tavaszi szereplését, aminek a vége ugye a BL-győzelem lett. Egy évvel ezelőtt Ronaldóék ráadásul 6-1-re nyertek a német csapat otthonában. Esélyeiket tovább növelte, hogy a hazai kapuban kényszerűségből az alig 19 éves Timon Wellenreuther kezdett. Ráadásul az első félidő közepén megsérült a Schalke legnagyobb sztárja, Klaas-Ian Huntelaar, a helyét a szintén 19 éves Felix Platter vehette át a csatársorban.

Pedig a meccs első igazán komoly lövése Huntelaar nevéhez fűződött a 25. percben, ám Iker Casillas magabiztosan védeni tudott. Alig egy perccel később aztán a végig aktívabb és támadóbb spanyolok előnyt is szereztek, amikor Dani Carvajal beadása után Cristiano Ronaldo csúsztatott a kapuba. Wellenreuthernek itt nem volt mit tennie, nem úgy később Karim Benzema helyzeténél, majd Ronaldo szabadrúgásánál, amikor a fiatal kapus bravúrokkal akadályozta meg az újabb spanyol gólokat.

A szünet után a németek erejéből a védekezésen túl továbbra se nagyon futotta támadásokra is, a Real pedig annyira nem erőltette a dolgot - nyugodtan folydogált tehát a meccs. A teljes unalomból aztán a hajrá kezdete rázta fel a szurkolót. A 72. percben előbb Gareth Bale sarkazásos passza után lőtt kapu fölé ígéretes helyzetből Isco, majd a Schalke majdnem kiegyenlített, de Platte futtából leadott 18 méteres bombája a felső lécen csattant, Uchida ismétlését pedig Casillas védte. Négy perccel később azonban eldőlt a meccs - és alighanem a továbbjutás is -, amikor Marcelo pazarul lőtte ki balról a jobb felső sarkot.

Bázelben szintén a vendégek léptek fel bátrabban, Fabian Frei pazar hosszú passza és Derlis Gonzalez remek gólja után a 11. percben mégis a svájciak szereztek vezetést. A bekapott gól azonban csak fokozta a Porto elszántságát és lendületét, amelyet Tomas Vaclik két komoly védéssel tartott valamelyes kordában Danilóval és Jaszin Brahimivel szemben.

A második félidőt góllal, igaz, lesgóllal nyitotta a Porto, majd ismét komoly fölényt harcolt ki a védekezésen kívül semmi mással nem foglalkozó Basellel szemben. Vaclik bemutatott még egy bravúrt Rodrigo Tellóval szemben, majd Jackson Martinez lőtt kapu fölé ziccerben.

A végig bátrabb és támadóbb játék aztán a 77. percben hozta meg gyümölcsét, amikor Walter Samuel kezezése miatt megítélt büntetőből Danilo szerezte meg az egyenlítő találatot, beállítva ezzel a végeredményt is.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első meccsek:
Schalke - Real Madrid 0-2
gólok: Ronaldo (26.), Marcelo (77.)

Basel - Porto 1-1
gólok: Gonzalez (11.) illetve Danilo (77.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: