2015-02-01 19:40:37• hírek • Kocsis Zoltán

Hűtőházat és Szatmári dombvidéket akar Stef

Egy nagy kapacitású hűtőkamra építése, valamint a Szatmári dombvidék elnevezés kibővítése - ez szerepel a Szatmár Megyei Tanács középtávú mezőgazdasági tervei között, ismertette Adrian Stef tanácselnök.

A Szatmár megyei kis és középtermelők egyik legsúlyosabb problémáját jelenti, hogy terményeiket nincs hol tárolják, így többségük kénytelen azt közvetlenül az aratás, betakarítás után pénzzé tenni - amikor a termékek értéke a legkisebb. Igaz ez az a gabonatermelők nagy részére is, ám fokozottan igaz a gyümölcs- és zöldségtermelőkre.

Ezen szeretne segíteni a megyei tanács azzal, hogy egy nagy kapacitású hűtőházat épít. Stef elmondta, a megyei tanács szakemberei egyelőre vizsgálják, mind a termelés, mind az árusítás szempontjában hol lenne leginkább célszerű megépíteni. Mérlegelik azt is, hogy a már meglévő, ám sajnos üzemképtelen házak közül (van ilyen Szatmárnémeti és Decebal között vagy éppen Sárközújlakon) nem-e lenne célszerű valamelyiket rehabilitálni. Az sem teljesen tisztázott még, jogilag miként lehetne üzemeltetni.

Stef mindenesetre elmondta, vagy határon átnyúló pályázatok vagy kormánytámogatás keretein belül teremtenék elő a megépítéshez szükséges összeget. Véleménye szerint így már a szatmári termelők is tárgyalópartnerei lehetnek a nagy üzletláncoknak, vagy akár is online is lehetne majd friss zöldséget, gyümölcsöt rendelni.

A tanácselnök szintén stratégiailag fontos szempontnak tartja, hogy a Szatmár megyei borok a Szatmári dombvidék földrajzi elnevezés alatt szerepelhessenek. Jelen pillanatban ugyanis olyan fontos szőlőtermő vidékek, mint Krasznaterebes, Szakasz vagy Dobra a Körös dombvidéke földrajzi név alatt szerepelnek. Ez azért is bizarr, mert Szatmár megyében a szőlőültetvények lassan elérik az ezer hektáros területet, ami több, mint amennyi Szilágy és Bihar megyében együtt van - mégsem szerepelhetnek Szatmári dombvidék név alatt.

Stef elmondása szerint pozitív visszajelzéseket kapott az Országos Szőlészeti és Borászati Hatóságtól, amelyek szerint az év végégig rendeződhet a probléma.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: