2015-01-16 10:19:36• hírek • Blikk.hu

Hűtlenségi pletyka mérgezte Liluék házasságát

Zátonyra futott az RTL Klub műsorvezetőjének házassága – írta meg a Story magazin e heti száma.

A képernyőn erősnek és mosolygósnak mutatkozó Lilu borzalmas hónapokat él át, férjével, Lászlóval ugyanis kilenc év után különköltöztek. A Blikk úgy tudja, kapcsolatuk már közel egy éve válságba került, amit kisfiuk és az egymás iránt érzett szeretetük miatt görcsösen próbáltak rendbe hozni. Küzdöttek azért, hogy kilábaljanak a hullámvölgyből, és megmentsék a házasságukat, de úgy tűnik, erre egyre kevesebb az esély, hiszen Laci elköltözött otthonról.

Nem lehet könnyű meghozni egy ilyen döntést, amit ráadásul még a körülmények is nehezítettek a házaspár esetében. Hosszú hónapok óta ugyanis egy pletyka terjeng a televíziós világban, amely szerint Laci az ősz folyamán közelebbi kapcsolatba került egy másik nővel, mégpedig egy énekesnővel.

Tény, hogy az ominózus hölgy és a Sztárban sztár kreatív producere (kerestük mindkettőt, de nem kívántak megszólalni) az ősz folyamán együtt dolgozott a produkcióban, de hogy a munkakapcsolaton kívül bármi más is lenne közöttük, arról nincs tudomásunk. Az énekesnőnek abban az időben futott zátonyra a kapcsolata, így elképzelhető, hogy egy-egy nehezebb pillanatában kapott néhány bátorító szót a producertől, s ennyi a jelek szerint elég is volt, hogy a rosszindulatú pletykák szárnyra keljenek.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: