2017-12-22 07:09:41• hírek • Bede Emőke

Huszonöt éves fennállását ünnepelte a Szatmár Megyei Tanács

Csütörtök délben vette kezdetét az az esemény, melyet a Szatmár Megyei Tanács szervezett, hogy megünnepelje, huszonöt éve alakult meg a hivatal. Az ünnepségen nem csak a jelenlegi megyei tanács tagjai voltak jelen, hanem szép számban összegyűltek az egykori tagok és elnökök, alelnökök is.

Az eseményt Pataki Csaba megyei tanácselnök nyitotta meg, aki beszédében örömét fejezte ki, hogy az elmúlt negyed század alatt a közös munka révén sikerült Szatmár megyét egy élhetőbb hellyé tenni. Az indulás óta eltelt idő alatt 288 tanácsos, 18 alelnök és 8 elnök – a jelenlegi vezetőséggel együtt - munkálkodott azon, hogy megyénkben jobb életkörülményeket teremtsen és őrizze a multikulturalitást.



 

A jelenlegi tanácselnöktől elődei vették át a szót. Chis Ioan, Biris Anamaria, Szabó István, Ciocan Gheorghe, Csehi Árpád és Stef Adrian beszédeikben köszönetet mondtak egykori munkatársaiknak és örömüket fejezték ki, hogy hozzájárulhattak a megye fejlesztéséhez. Darius Filip megyei prefektus rövid köszöntőjében a megyei tanács eredményeit méltatta és örömét fejezte ki, hogy a Szatmár Megyei Tanácsban mindig megfelelő partnerre talált, ha egy közös cél megvalósításáról volt szó.
 

A prefektus beszéde után a különböző politikai pártok képviselői is köszöntötték a hivatalt, majd az egykori tanácsosokat szólították egyenként a színpadra, hogy egy apró ajándékkal kedveskedjenek nekik. 



A megyei tanácsosok legelső generációja

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: