2015-04-27 15:02:32• hírek • Szatmár.ro

Huszonöt éve először több a nyugdíjas, mint a gyermek

Romániában huszonöt éve először van több 65 évnél idősebb nyugdíjas, mint 15 évnél kisebb gyermek, ami a lakosság elöregedését vetíti előre - írta hétfőn az Adevarul című román napilap.

Az újság a statisztikai hivatal adatait ismerteti, amelyek szerint 2015-ben Romániában 3,4 millió 65 évnél idősebb nyugdíjas szerepel a nyilvántartásban, miközben a 0-14 év közötti gyerekek száma 3,3 millió. 2014-ben ez utóbbiak még többen voltak, mint a nyugdíjasok, az arányok megfordulása január 1-től állt be. A lap felidézi, hogy 1992-ben még 5 millió gyermek jutott 2,5 millió nyugdíjasra, így 23 év után a 15 évnél kisebb gyerekek száma csaknem felére csökkent.

A szociológusok szerint egész Európában megfigyelhető ez a demográfiai hanyatlás. Rámutattak, hogy megváltoztak a román fiatalok családalapítási és gyerekvállalási szokásai. 1990-ben például a férfiak 25 évesen nősültek, a nők 22 évesen, míg most a román nők esetében 27 éves korra, a férfiak esetében 30 éves korra tolódott ki a házasságkötés pillanata. A romániai nők 1990-ben az első gyermeket 22 évesen szülték, most 26 évesen hozzák világra.

A szociológusok szerint a Romániát erőteljesen sújtó elvándorlás, a születési arányszám drasztikus csökkenése és a megnőtt várható élettartam eredményezi ezt a kedvezőtlen demográfiai arányt - olvasható az Adevarulban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: