2018-01-08 12:36:15• hírek • MTI

Huszonöt bázisponttal, 2 százalékra emelték az alapkamatot Romániában

Az alapkamat 2015 májusa óta változatlanul 1,75 százalékon állt, ami történelmi mélypontnak számított. A nemzeti bank közlése szerint a tartalékráta változatlan maradt, így mind a lej, mind a valuta esetében 8 százalék a kötelező tartalékráta.

Az alapkamat 0,25 százalékpontos emelésére számítottak az elemzők, viszont arra nem, hogy már az év első ülésén meghozza ezt a döntést a jegybank igazgatótanácsa.
 

Az éves infláció a tavalyi utolsó negyedévben a várt ütem fölött nőtt, és novemberben négyéves csúcsra, 3,23 százalékra emelkedett. Korábban a bukaresti jegybank prognózisaiban arra számított, hogy az éves inflációs ráta csak az idei első negyedévben éri el 3 százalékot.
 

A román jegybank november elején 2,7 százalékra emelte a 2017-re vonatkozó inflációs előrejelzését a három hónappal korábban közölt 1,9 százalékos várakozásához képest. Az idén 3,2 százalékos fogyasztói árnövekedésre számítanak. Az éves inflációs ráta másfél év után, tavaly januárban került ismét pozitív tartományba azóta gyors ütemben nő, miután kétszámjegyű emelkedést mutat mind az import, mind a belföldi fogyasztás.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: