2013-06-27 19:00:26• hírek • Póti Orsolya

Színes programokkal vár a XXII. Véndiáktalálkozó

A XXII. Véndiáktalálkozó műsoráról tájékoztattak a Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség tagjai június 27-én. A közkedvelt rendezvénysorozatra július 12-én és 13-án kerül sor.

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség immár 22. alkalommal rendezi meg a Véndiáktalálkozót, amely július 12-13. között zajlik a már megszokott helyszíneken. Csütörtök délelőtt Gönczy Gábor, a Véndiákszövetség elnöke és Baranyai Attila, a szövetség egyik tagja tájékoztatta a sajtó képviselőit rendezvénysorozat programjáról.

A találkozó július 12-én, péntek délelőtt 10 óra 30 perctől rendhagyó osztályfőnöki órával veszi kezdetét a Szatmárnémeti Református Gimnázium Dísztermében, késő délután 18 óra 30 perctől pedig a Dinu Lipatti Filharmóniában kerül sor Fátyol Rudolf és Duffek Mihály közös hangversenyére. a további programoknak.

A további programoknak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium ad otthont. Itt koszorúzással emlékeznek az „In memoriam" táblánál az elhuny tanárokra és diákokra. Ezt követően az érdeklődők betekintést nyerhetnek az egykor még püspöki konviktusként szolgáló felújított épület osztálytermeibe, könyvtárába, tanári szobájába és szaktantermeibe.

Első ízben rendezik meg ugyancsak a Kölcseyben „A vers örök" című irodalmi összeállítást a szatmári versmondók és amatőr színészcsoportok múltjáról és jelenéről.

Július 13-án, szombaton a találkozók szokásos helyszínén, az egykori Kölcsey, a jelenlegi Református Gimnáziumban tartják meg az osztályfőnöki órákat, illetve ugyanebben az épületben Kovács Emil Lajos és Baráth Csaba Attila festőművészek közös kiállítása, valamint Medve Sándor a református temetőről szóló könyvének és Elek György legújabb interjúkötetének bemutatója várja az érdeklődőket.

A Refi udvarán, a Véndiáktalálkozó megszokott színhelyén délelőtt fél 11-től zajlik a kerek évfordulós osztályok bevonulása, ezt követően pedig köszöntőbeszédekre, ökumenikus imára, megemlékezésre és a zászlók felszalagozására kerül sor - tudtuk meg Gönczy Gábortól.

Az ünnepség keretében köszöntik a legaktívabb véndiákokat, emléklapot nyújtanak át a 60, az 55 és az 50 éves érettségi találkozós véndiákoknak, valamint egy bizonyos díj is átadásra kerül, de erről még nem árultak el részleteket a szervezők.

A műsort Nagy Anikó és Nagy Orbán színművészek vezetik majd. 17 óra és 24 óra között MADISZ-gyermekmegőrző várja az érkezőket a 0.8-as és 0.7-es teremben, ahol az anyukáknak pelenkázásra is lehetőségük nyílik.

A Refi udvarán 18 órától caffé-zenére gyülekeznék majd a szórakozni vágyók. A délutáni találkozó a Rozsályi Béres András Kör néptáncműsorával kezdődik, az előadás és egy rövid táncház után pedig éjfélig tart a mulatság.

„A Rozsályi Béres András Kör egy önellátó település népművelő együttese, amelynek produkcióját már több alkalommal is szerencsém volt figyelemmel követni. Úgy vélem, egy nagyon jó együttes, melynek tagjai többek között szatmári, széki és hajdúsági táncokkal lépnek fel nálunk, ezután pedig táncházra is sor kerülhet. Remélem egy új színfoltja lesz ez a műsor a Véndiáktalálkozónak" - mondta el Baranyai Attila.

A rendezvényre asztalt lehet foglalni: személyesen a Szatmárnémeti MADISZ-nál (M. Viteazu - Rákóczi - utca 10. szám), naponta 17 és 19 óra között; a 0261-710 810 üzenetrögzítős telefonszámon (név és pontos telefonszám meghagyásával), valamint a madisz90@gmail.com emailcímen.

A szervezők kérik az érdeklődőket jelezzék osztálytalálkozói szándékukat Papp Piroska tanárnőnél (osztályfoglalás végett) a ppppiroska@yahoo.com emailcímen, vagy 0721-492821 telefonszámon, 15 óra után.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: