2013-07-10 14:29:53• hírek • Szatmár.ro

Huszonkét osztály tartja találkozóját a Véndiáktalálkozón

Pénteken és szombaton kerül sor az idei Véndiáktalálkozóra, amelynek keretében újra több kerek évfordulós osztály tartja meg találkozóját. A rendezvényen kiállítás és könyvbemutató is lesz, cikkünkben a teljes, végleges műsor is olvasható.

A rendhagyó osztályfőnöki órával veszi kezdetét az idei véndiáktalálkozó, melynek helyszíne a Református Gimnázium díszterme lesz. Itt a 60 éves érettségi találkozós Fazekas Lóránd köszönti majd az egybegyűlteket - tájékoztatott Gönczy Gábor, a VDSZ elnöke. A folytatásban délután Mozart-esten vehetnek részt az érdeklődők a Dinu Lipatti Filharmóniában. A véndiákok megismerkedhetnek majd a Kölcsey Ferenc Főgimnázium új épületével is, majd ennek dísztermében rendhagyó irodalmi összeállításra kerül sor A vers örök címmel.

Szombaton a Véndiáktalálkozók szokásos helyszínén, a Református Gimnázium épületének udvarán kerül sor a megszokott mozzanatokra, ugyanis itt fognak felvonulni a kerek évfordulós osztályok is. A VDSZ elnökétől megtudtuk, két 60 éves, három 50 éves, két 40 éves, két 35 éves öt 30 éves, öt 20 éves, egy 15 éves és két 10 éves érettségi találkozót tartanak a Véndiáktalálkozó ideje alatt.

A Véndiáktalálkozó keretében sor kerül Kovács Emil Lajos és Baráth Csaba Attila közös festménykiállítására valamint Szénás Zalán és Gönczy Tamás közös fotókiállítására is. Négy könyvbemutatót is tartanak majd: az érdeklődők megismerkedhetnek majd Stahl István, Elek György, Medve Sándor és Schäffer András egy-egy frissen megjelent könyvével.

A XXII. Véndiáktalálkozó műsora

Július 12. péntek
Helyszín a Szatmárnémeti Református Gimnázium

10.30   Rendhagyó osztályfőnöki óra a Díszteremben.

18.30   dr. Fátyol Rudolf és dr. Duffek Mihály Mozart estje, a filharmonia termében.

Helyszín  a Kölcsey Ferenc Főgimnázium

19.30 Koszorúzással emlékezünk az „In memoriam" táblánál az elhunyt tanárokra és diákokra;

„Idegenvezetés"- Bálint Zsuzsa igazgatóhelyettes bemutatja az Kölcsey Ferenc Főgimnázium új épületét;

A vers örök - irodalmi összeállítás a szatmári versmondók és amatőr színészcsoportok múltjáról és jelenéről a díszteremben. Utána kötetlen beszélgetés.

Július 13. szombat
Helyszín a Szatmárnémeti Református Gimnázium

10.00 óra     Gyülekező  az udvaron
10.30 óra     Zászlós bevonulás - ünnepi műsor

  • Becsengetés

  • Érettségi találkozós osztályok zászlós bevonulása

  • Megnyitó: Gönczy Gábor a VDSZ elnöke.

  • Harangszó - 1 perc néma csend az elhunyt tanárok és diákok emlékére

  • Ökumenikus ima

  • Köszöntők

  • A zászlók felszalagozása

  • A véndiákok köszöntése

  • Emléklapok átadása az 60, 55, 50 éves érettségi találkozós véndiákoknak

  • Díjátadás

  • Koszorúzás

kb. 12.30 órától a Tornateremben

  • Kovács Emil Lajos és Baráth Csaba Attila közös festménykiállítása

  • Fotókiállítás - Szénás Zalán és Gönczy Tamás: Szatmár feltámadt 1970-2013

Utána kb. 13.00 órától könyvbemutatók:

  • Stahl István: Szatmári Pengék - Fejezetek a szatmári vívás történetéből című könyve.

  • Elek György : „Én kérdezek" című interjú-kötete

  • Medve Sándor a Vasutállomas melletti református temetőről szóló könyve.

  • Schäffer András: Visszanéztem félutamból című könyvét bemutatja Mandula Tibor.

Déli szünet - a City Rádió szivküldi műsora a találkozósoknak

18.00 óra     Délutáni gyülekező - caffé-zene

  • Szórakoztató műsorok - Rozsályi Béres András kör néptáncműsora, táncház

  • Buli éjfélig Vargáékkal és barátaikkal.

18 és 24 óra között  gyermekmegőrző működik a 0.8-as teremben és szoptatási és pelenkázási lehetőség lesz a 0.7-es teremben.

Műsorvezetők: Nagy Anikó és Nagy Orbán

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: