2020-07-03 09:29:17• hírek • Bede Emőke

Huszonhárom határsértő rejtőzött a Peténél feltartóztatott teherautó rakterében

Alig néhány nappal azt követően, hogy két furgonban harminchárom migránsra bukkantak a nagykárolyi határrendészek, csütörtökön újabb népes csoportot kerített kézre a hatóság.

Július 2-án a petei határőrök észrevettek egy gyanús teherautót, mely a kilépőoldal egyik sávjában az ilyenkor szokásos formalitások elvégzésére várakozott. Az egyenruhások jobbnak látták egy gyors vizsgálatnak alávetni a járművet, és nem is kellett sokat keresgélniük, ugyanis a tehergépkocsi rakterében 23 külföldi állampolgár rejtőzött.


A teherautót és potyautasait a határrendészet székhelyére szállították. Az elsődleges vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a 22 férfiből és egy nőből álló csoport tagjai Szíriából, Palesztinából és Egyiptomból érkeztek, életkorukat tekintve pedig 20 és 42 év közöttiek. Mindannyian azt vallották, hogy Ausztriába, Németországba, illetve Svédországba szerettek volna eljutni. A vizsgálat mindezeken felül arra is fényt derített, hogy a határsértők nem első alkalommal próbálkoztak illegális határátkeléssel, néhány nappal korábban ugyanis már egyszer nyakoncsípték őket a zöldhatáron.


Az ügyben jogtalan határátlépés kísérlete miatt nyomozást indítottak, a csapatot pedig a Máramaros megyében található nagysomkúti menekültközpontba szállították át.


Természetesen az embercsempész sem ússza meg felelősségre vonás nélkül, C. V.-t ugyanis 24 órára őrizetbe vették, az illetékes ügyész pedig kezdeményezni fogja ellene az előzetes letartóztatást. A nyomozás további részére a 30 ezer lej értékű tehergépkocsit a hatóság lefoglalta



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: