2013-10-25 14:58:33• hírek • Szatmár.ro/refszatmar.eu

Húszéves a Szamosnegyedi Református Egyházközség

A szatmárnémeti Szamosnegyedi Református Egyházközség fennállásának húszéves évfordulóját ünnepli. Ez alkalomból 2013. október 27-én vasárnap, 10 órai kezdettel ünnepi istentiszteletet tartanak a templomban (Bethlen Gábor tér 1 szám).

A hálaadó istentiszteleten igét hirdet Ft Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Ünnepi műsort adnak elő az Árva Bethlen Kata Református Óvoda növendékei, az ifjúsági ének-zenekar és az egyházközség vegyes kara. Az ünnepi alkalom keretében koszorút helyeznek el Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobránál, fejedelemmé választásának 400. évfordulóján.

Bogya-Kis Ferenc helyi lelkipásztor ismertette a Szatmár.ro-val az egyházközség történetét, mely annak ellenére, hogy csupán húsz éves, aktív életre, gazdag múltra tekint vissza. Az 1989-es események után Szatmárnémeti Városi Tanácsa több vallásfelekezet hívei számára templomépítésre helyet adományozott. Így kapott helyet egy új református templom építésére a Szamos-folyó bal partján élő, három új város negyedbe tömörülő reformátusság is, a Megyei Korház közelében. 1992-ben a Láncos templom gyülekezete Bogya - Kis Ferenc szárazberki lelkipásztort hívja és választja meg templomépítő lelkipásztornak. 1993 tavaszán a két anyaegyházközség, a Láncos- és Kültelek közgyűlésein, kimondják az új szamosnegyedi gyülekezet önállóságát.

1993. május 12-én megalakul a szamosnegyedi gyülekezet nőszövetsége, amely a templom- és iskolaépítő nagyasszony, Árva Bethlen Kata nevét vette fel. 1993. augusztus 1-től,  egyházkerületi szinten is, jogerőre emelkedik  az egyházközség önállósága, és megválasztják az első presbitériumot. A vasárnap déli Láncos templomban tartott istentisztelet mellett, rendszeressé válnak a szabadtéri istentiszteletek is. 1993. október 1-én a gyülekezet meghívja és megválasztja második lelkipásztorát, Bogya-Kis Mária kispeleskei lelkésznőt. 1994. május 30-án istentisztelettel kezdődik el a templom alagsorának építése. 2000 tavaszán fejeződtek be a templomépítési munkálatok és július 9-én került sor a templom és a templomzászló fölavatására. Hogy a gyülekezetnek ne legyen ideje lankadni a szent munkában, az Úr kicsinyei ügyét felvállalva, a 2000. év őszétől beindították az egyházkerület első református óvodáját: az Árva Bethlen Kata Református Óvodát.

ünnepel a Szamosnegyedi Református Egyházközség

2001 őszén elkezdték az új szolgálati lakás építését. 2002 áprilisában Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nevéről nevezik el a templom terét. A hivatalos cím ettől kezdve: Bethlen Gábor tér 1 szám. Később, 2007 októberében a gyülekezet mellszobrot is állíttatott a nagy református fejedelem tiszteletére a templom kertjébe. 2006 őszétől, az intenzívebb szeretetszolgálat jegyében, diakóniai akció indult, minden télen sikerül hetente mintegy hatvan meleg ebédet biztosítani idős, beteg egyháztagok számára. A rendszeres beteglátogatás és a szegény családok támogatása során, szükségesnek látták a diakóniai szolgálat kereteinek kitágítását és egy református szeretetotthon létrehozását. Így vált valóra az álom, és indulhatott be az Inaului utca 30 szám alatti családi házból átalakított Református Szeretetotthonban a diakóniai szolgálat 2012 pünkösd másodnapján.

Az elmúlt húsz esztendő történései Isten iránti őszinte hálaadásra késztetnek. Nem lehet semmi sem fontosabb, mint a köszönet szava Isten felé, aki csodás utakon vezette Szamosnegyed református népét. Miközben építették templomukat, szervezték gyülekezetüket, élő közösséggé, egy nagy családdá formálta őket az Úr. Aki a nagyváros idegen, rideg világában az Isten házában megtalálta lelki otthonát, már nem lehet kallódó lélek, hanem a gyülekezetben építheti Isten országát - vallják a gyülekezet lelkipásztorai: Bogya-Kis Ferenc és Bogya-Kis Mária.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: