2010-02-04 14:11:04• hírek • Gozner Gertrud

Húszéves a Caritas

2009 megvalósításait és a 2010-es év terveit mutatta be csütörtökön egy sajtótájékoztató keretén belül a Szatmárnémeti Caritas Szervezet.

Amint a szervezet elnöke, Löchli Tünde beszámolójában kifejtette, folyamatosan bővítik a Caritas szolgálatatásait, és a társadalmi változások tükrében igyekeznek mindig az aktuális igényekhez igazítani. 2010-re több nagyszabású tervet készítettek elő, melyek a fiatalokat és az idősebb korosztályt is megcélozzák.

Szeretnének létrehozni többek között egy közösségi központot a fiatalok számára, amely a szervezet keretén belül működő Drogprevenciós és Tanácsadó Iroda Open Klub programjának a kiterjesztése lenne. Az iroda célja a tinédzserek és fiatalok személyiségfejlesztése, annak érdekében, hogy felelősségteljesen, önállóan, aktívan valósítsák meg céljaikat.

A szatmárnémeti Caritas ugyanakkor idén ünnepli újraalapításának huszadik évfordulóját, ennek alkalmából közös ünneplésre hívja a lakosságot. A kerek évforduló jegyében fog lezajlani június ötödikén a hagyományos szolidaritási maraton, szeptember 24-én fognak megemlékezni az alapítás napjáról, míg november 11-12 -én egy konferencia keretén belül elevenítik fel az elmúlt két évtized történéseit.



Löchli Tünde, Barkász Gabriella és Fazekas Csilla a sajtótájékoztatón


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: