2011-07-25 13:34:07• hírek • Szatmar.ro

Húszan fertőződtek meg trichinellával

Húsz személy, köztük hét gyerek fertőződött meg trichinellával az elmúlt hétvégén. Az aranyosmeggyesi romanegyed lakói fertőzött sertéshúst ettek.

Július 22-én, pénteken jelentkeztek az első tünetek a fertőzött személyeken, akik szinte kivétel nélkül lázzal, izomfájdalommal, gyengeséggel, hányingerrel és hányással kerültek kórházba. A laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták, Trichinella spiralissal, a trichinellózis kórokozójával fertőződtek meg.

A betegeket vasárnap, július 24-én utalták be a Szatmár Megyei Kórházba, ahol jelenleg intenzív terápiás kezelést kapnak.
Az esetet a Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság is vizsgálja, hiszen mint kiderült, nem csak a kórházba kerül személyek, hanem még legalább 25 személy fogyasztott a fertőzött sertéshúsból.
Az ügyben a közegészségügyiek mellett az állategészségügyi hatóság is átfogó vizsgálatot végez az érintett településen tartott sertések fertőzöttségének kivizsgálása érdekében.

A trichinella olyan, a sertés és a vaddisznó izomzatában rejtőző parazita, amely a fertőzött állat nyers vagy nem kellően hőkezelt húsának fogyasztása után az embert is megbetegítheti. A trichinellával fertőzött és nem kellően hőkezelt étel elfogyasztása után kettő-huszonnyolc nap, leggyakrabban hét-tíz nap múlva erős hasmenés, émelygés, hányás, magas láz, fejfájás, majd két héttel később jellegzetes tünetként a szemhéj, szemkörnyék és arc vizenyős duzzanata, izomfájdalmak, köröm alatti vérzések jelentkezhetnek.

A betegség emberről emberre nem terjed.
A hatóságok felhívják az állattartók figyelmét arra, hogy a trichinellozis és más járványos állatbetegségek terjedésének megakadályozása érdekében továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani az alapvető járványvédelmi, higiéniai intézkedések betartására, a rágcsálómentes környezet fenntartására és megőrzésére, hiszen a járványtani nyomozás alapján a fertőzést a patkányok közvetítették a sertések felé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: