2014-07-07 16:06:40• hírek • Szatmar.ro

Húsz évesek

Idén húsz éves a Sant'Egidio Közösség. Ebből az alkalomból július 5-én, szombaton délután öt órától közös hálaadó imára gyűltek össze a Kálvária templomban, amit követően képek segítségével emlékeztek, majd szeretetvendégségre hívtak meg minden jelenlévőt. Az ünnepi alkalmon részt vett Alberto Quatrucci, a római anyaközösség egyik alapító tagja, Maria Herrmann, a berlini közösség alapítója, szatmári egyházmegyés papok, valamint az elmúlt húsz év során év során a szatmári közösségben megforduló tagok.

A Sant'Egidio közösség 1968-ban született Rómában, Andrea Riccardi és néhány barátja kezdeményezéséből. A II. vatikáni zsinat utáni egyház a világiakat nagyobb felelősségvállalásra hívta. A kor kihívására egyre több megújulási mozgalom keresett evangéliumi választ. A tevere-parti Virgillo gimnázium jómódú polgári családokból kikerülő diákjai ekkor kezdték el olvasni a Szentírást és megértették, hogy Jézus tanítványaiként meg kell nyílniuk a szegények előtt. A Dél-Olaszországból felvándorolt családok utcán csellengő gyermekei voltak a közösség első szegény barátai, akiknek délutáni iskolákat szerveztek. Az akkor még név nélküli közösség tehát, az Örök Város szegénynegyedeiben született olyan fiatalok lelkesedéséből, akik tanulmányaik, majd munkájuk, családjuk mellett is helyet akartak találni életükben annak, hogy elvigyék Krisztus evangéliumát az azt leginkább szomjazóknak. A közösség a Sant'Egidio, azaz Szent Egyed nevet egy kis trasteverei templom után vette fel, melyben hosszú éveken át tartották a napi imát. A Szentszék által elismert közösség jelenleg a világ több mint 70 országában kb. 5o.ooo tagot számlál.

A szatmári Sant'Egidio közösség 1994-ben jött létre a würzburgi (Németország) közösség támogatásával, hozzávetőlegesen 15 tagja van. Tevékenységüket tanulással kezdték. Az ''Evangélium iskolájában" megpróbáltak felnőtt keresztényekké válni, hogy ott, ahol élnek, dolgoznak, vagy életük során megfordulnak, szavukkal, életpéldájukkal tanúságot tegyenek hitükről, hirdessék a krisztusi örömhírt. Röviddel ezután  árvaházi gyerekek látogatását kezdték, kiknek a legkülönbözőbb formában próbálták az örömhírt átadni. Egy szatmári gyermekotthonban részt vettek a kisgyermekek megkeresztelésében, elvállalva, hogy néhány gyermeknek keresztszülei legyenek.

Az imádság központi helyet foglal el a kezdetek óta a közösség életében. A szatmári közösség tagjai minden vasárnap este összegyűlnek imára a Kálvária templomban, s imájukat különböző szándékkal ajánlják fel - így a szegényekért, a békéért, az egyházért. Minden év első napján a világbékéért imádkoznak, januárban ökumenikus imát szerveznek a keresztények egységéért, melyre meghívják a történelmi egyházak képviselőit.

A szegényekkel vállalt önkéntes munkában Szent Ferenc a példaképük. Hetente látogatnak idős, magányos embereket otthonukban és  a szatmári „Idősek otthonában". Havonta imát mondanak velük és együtt könyörögnek az Úrhoz más alkalmakkor is (Halottak napján, Karácsonykor és máskor).  Egyéb programokat is szerveznek, hogy enyhítsék magányukat: kirándulásokat, teadélutánokat, együtt ünnepelnek az idősek születésnapján. Volt olyan beteg ember aki több évtized után a közösségnek köszönhetően  hagyhatta el először, ha csak rövid időre is, az otthont.

A Sant'Egidio közösség tagjai szociálisan hátrányos helyzetű, létminimum alatt élő családokat támogat. Évente többször szerveznek gyűjtést számukra, főleg élelmiszerrel, bútordarabokkal, ruhaneművel segítve őket. Karácsonykor a szatmári Sant'Egidio közösség is, a világ számtalan Sant'Egidio közösséghez hasonlóan „Szeretetlakomát" tart a szegényeknek.

Az évek folyamán több olyan településre jutottak el adományaikkal, ahol a rászorulók másoktól még nem kaptak támogatást - így Tătărești, Csahoj, Óvári, Lázári...

Az árvíz sújtotta vidékekre is eljutottak adományaikkal (Kistécsőre 1998-ban, Bölönbe 2010-ben.)

A szatmári közösség csatlakozott a halálbüntetés világszintű eltörléséért folytatott harchoz. Az aláírásgyűjtésen kívül, Romániában elsőként Szatmárnémetiben  világítottak meg egy középületet zöld fénnyel (a Tűzoltótornyot, 2013-ban pedig a Kálvária templomot), a remény fényével,  már több alkalommal november 30-án, a halálbüntetés elutasításának jeléül. Ehhez az akcióhoz egyébként már több mint 1200 város csatlakozott, köztük Róma, New York, Tokió, Berlin...

A közösség  minden évben segít az egyházmegye legnagyobb ünnepének, a Jézus Szíve Búcsúnak a megszervezésében, és ezen a vízosztást vállalja.

A közösség könyvbemutatót is szervezett már Szatmárnémetiben - Andrea Riccardi, Secolul martiriului - Creștinii in veacul XX című könyvét mutatták be, mely 2004-ben jelent meg román nyelven. Andrea Riccardi első nálunk megjelent könyve: "Sant'Egidio, Roma si lumea" 2000-ben jelent meg.

A közösség tagjai tevékenyen részt vettek 2001-2004 között a Szatmári Egyházmegyei Zsinat munkájában. Pár éve szociálisan hátrányos helyzetű családok gyermekeivel foglalkoznak a "Béke iskolájában" ahol segítenek nekik a tanulásban és kirándulásokat, szórakoztató programot szerveznek nekik.

Idén már harmadik alkalommal vesznek részt fiatalokkal az "Egy erőszak nélküli világ" elnevezésű rendezvényen, melyet kétévente Krakkóban szervez a közösség.

A szatmári Sant'Egidio közösségnek partnerkapcsolata van több iskolával: a "Johann Ettinger" és a "Doamna Stanca" líceumokkal, az "Avram Iancu" és a mikolai általános iskolákkal.

A közösség tagjai minden évben részt vesznek a "Közösségi napokon", melyet az ország különböző helységeiben rendeznek- Hosszúmezőn, Nagyszebenben, Sâmbăta de Sus-on, Szokondon.

Sant'Egidio közösség tagjai hisznek abban, hogy az evangélium meghallgatása és tettekre váltása nem csak különleges elhivatottság birtokában, hanem minden élethelyzetben lehetséges.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: