2014-06-23 13:17:28• hírek • Szatmár.ro

Húsz éves a szokondi tábor

Húsz éves a nagyszokondi ifjúsági és gyermektábor - ez alkalomból újra együtt táboroztak az egykori csoportvezetők.

1994-ben rendezték Nagyszokondon az első ifjúsági és gyerektábort. Ebből az alkalomból Ft. Melega Péter gazdasági igazgató, az akkori tábor főszervezője, a Püspökség nevében egybehívta az első csoportvezetőket, szervezőket egy táboros hangulatú hétvégére. Ők már családostól érkeztek Szokondra június 20-án pénteken, gyermekeikkel együtt élve át valamit az egykori hangulatból.

Szentmisével vette kezdetét a program, előtte pedig énekpróbán készültek azokból az énekekből, amelyekkel a fiatalok '94-ben töltötték meg a tábor levegőjét. A legszentebb áldozat főcelebránsa Ft. Bauman István lázári plébános volt, aki húsz éve még diakónusként volt jelen a tábor teljes ideje alatt. Ahogy elmondta, nagyon szívesen ment ki újra, mert neki is nagyon kedves emléke volt az a nyár. Este még közösen megnézték a fényképeket, amelyeket külön ez alkalomra digitalizáltak, és mindenki elmesélte, mit jelentett neki Szokond, hogyan lett hatással az életére. Meghatározóként emlékeztek arra a nyárra, amely hitükben és emberségükben is erősítette őket. Azt mondják, varázsa van Szokondnak, mert ott összekovácsolódnak az emberek... A nyári vakációk jelentette űrben ünnepként jelent meg a tábor, mely hiánypótló volt abban az időben. Mint mondták, akkor még teljesen más körülmények álltak rendelkezésre, de a gyerekek lelkesedése minden hiányosságot kipótolt. Érdekes megállapítás ugyanakkor, hogy a tábori program gerince azóta sem változott, így most is próbatábor előzi meg a gyermektáborokat és azok csütörtökén van mindig az akadályverseny. A jól lefektetett alapok tehát megmaradtak...

Szokond 20 - újra találkoztak az egykori csoportvezetők

Szombaton aztán közösen kirándultak, kvízjátékon mérte össze tudását és ügyességét az "Apacsok" és az "Ügyifogyik" csapata, majd focimeccs és az elmaradhatatlan tábortűz zárta a napot. Vasárnap közös szentmisében adtak hálát az együttlétért, melyen az élmények, történések mellett emlékeztek a társakról is, így a már örökkévalóságba költözött P. Tarjányi Ferenc szalézi atyáról, aki három hetet töltött Szokondon és szeretetével szép emlékként maradt a táborozók emlékezetében.

Egy kínai közmondás jelent meg mottóként a hétvégén, amely igazolóként hatott, de felelősséggel is felruházott mindenkit: „Egy fa ültetésére a legjobb időpont a 20 évvel ezelőtti. A második legjobb időpont a mostani."A szokondi fa 20 éve vert gyökeret és azóta is szépen virágzik. De vajon melyik lesz az a fa, amelyik idén születik és húsz év múlva is áll?

Találkoztak a első csoportvezetők

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: