2012-06-02 18:31:06• hírek • MTI

Húsz éve indult újra a református oktatás

Hálaadó istentiszteletet tartottak a református oktatás újraindulásának 20. évfordulója alkalmából szombaton a debreceni Református Nagytemplomban.

Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke beszédében áttekintette azt a 20 esztendőt, amikor "változott, növekedett, terebélyesedett a református intézmények sora". "Isten mint egy nyitott ajtót adott elénk húsz évvel ezelőtt az iskolák újraindításával, és jó most együtt látni az indítókat és az indulókat" - utalt a püspök arra, hogy a gyülekezetben együtt voltak az egykori és mai igazgatók, pedagógusok, állami vezetők és diákok.

Ugyanakkor emlékezett arra, hogy húsz éve olyan állapotban vették át az intézményeket, mint "az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadsereg által hátrahagyott laktanyákat". Bölcskei Gusztáv szomorúnak nevezte, hogy tavaly hasonló állapotban vett át a református egyház két önkormányzati iskolát.

"Az átadó önkormányzat mindent lepusztított az épületben (...), nem érzékelték, hogy nem marslakókat fognak az egyházi iskolában tanítani, hanem a településen élő gyerekek járnak oda" - fűzte hozzá a püspök. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere azt mondta, hogy az átlagos egyházi iskola stabilabb fogódzót ad, mint az átlagos állami iskola.

A politikus szerint Szent István, a kereszténység, a magyar nép megtérése adta az erőt, az erkölcsi bázist amely miatt "a magyarság története igazi sikertörténet". Kósa Lajos óriási jelentőségűnek nevezte, hogy "1990 után újraindulhatott az egyházi oktatás az Antall-kormánynak köszönhetően". Szerinte "helyes az államnak az a törekvése, hogy e kizökkent világban megpróbál utat találni, hogy az egyházi iskolák nagyobb teret nyerjenek".

A gyerekeknek a család után az egyházi iskola tudja visszaadni a hitet, az erkölcsi morált - mondta Kósa Lajos.
Kálmán Attila, az Antall-kormány volt államtitkára, a zsinat egykori világi elnöke emlékeztetett: egykor ezer református iskola volt az országban. Hozzátette, hogy a rendszerváltozás után több mint száz iskola kezdte meg ismét a működését.
Felidézte, hogy az Antall-kormány oktatáspolitikusai milyen nehézségekkel találták szembe magukat az egyházi oktatás újraindítása kapcsán.

A kormányerőknek ugyanis nem volt kétharmaduk, ezért kompromisszumokra kényszerültek: így jött létre az önkormányzati törvény, és az egyházak kárpótlással az önkormányzatoktól vásárolhatták vissza régi intézményeiket - mondta a volt államtitkár.

Az egyházi iskolának többet kell adnia, mint az államinak: olyan ismeretet, tapasztalatot, élményt, amely segít, hogy az Istenben való hitet megkapják a gyerekek - mondta Kálmán Attila a debreceni Református Nagytemplomban.
Bölcskei Gusztáv püspök az ünnepi megemlékezésen bemutatta a Hálaadás a református oktatás 20 évéért elnevezésű ezüst emlékérmet, amelyet négyen vehettek át az országos református oktatásügyben végzett kiemelkedő munkájukért. Közöttük volt Kálmán Attila volt államtitkár is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: