2011-12-15 18:35:04• hírek • Kocsis Zoltán

Húsz és hatszáz lejért is lehet karácsonyfát vásárolni

Napok óta több-kevesebb intenzitással esik az eső, nem sok utal arra, hogy már december derekánál tartunk és hogy közeleg a Karácsony. A hőmérőnél is jobb barométer viszont, ha kimegyünk a piacra: ott napok óta egymást érik a meleg szobákba, gyerek örömére szánt fenyőfák. Szabad a vásár!

Csakhogy az árusok szerint nem nagy a kereslet. Egyelőre legalábbis. „Jó, ha naponta öt, hat fát eladok", mondták az árusok úgy a Nagypiacon, mint a Real hipermarket parkolójában. „Szombattól azonban remélem megnő majd a forgalom", tették hozzá bizakodva, miután mindannyian megjegyezték: bizony az időjárás sem az ő malmukra hajtja a vizet.

Mint ahogy az emberek anyagi helyzete sem. „Az idén mintha a szokásosnál is többet alkudoznának az emberek", panaszolta az egyik árus a Nagypiacon. Néhány méterrel arrább egyik konkurense szerint az emberek még csak nem is alkudnak. „Azt sem mondják, hogy ugyan engedjenek már egy-két lejt. Sokallják és továbbmennek", magyarázta a középkorú nő.

„Hét éve árulok karácsonyfákat és általában mindet el szoktam adni - mondja egy másik úr. Idén nyolcszáz fát rendeltem és remélem, nem lesz gond az eladásukkal". Ő Dániából hozott fákat árul, de található a szatmárnémeti palettán a hazai fenyők (Máramaros, Avasfelsőfalu, Kolozs) mellett Magyarországról és Csehországból hozott tűlevelű is.

Kérdésünkre, hogy változott-e a fák ára a tavalyhoz képest, eltérő választ kaptunk. Egyesek szerint nem, mások szerint viszont igen. A rejtély megoldása az, hogy a belföldi Erdőgazdaságok öt-hat lejjel is megemelték a fák árát, míg a külföldi portéka ára, állítólag, nem változott.

Ami az árat illeti, a skála igen széles: húsz lejtől akár hatszáz lejig is belekerül egy-egy fa. Utóbbi kategóriába azok az óriások tartoznak, amelyeket közterületekre vagy templomokba lehet beállítani. Egy-egy szolidabb méretű tűlevelűhöz 60-70 lejért is hozzá lehet jutni a Nagypiacon, míg a Real parkolójában ennél valamivel többe kerül.

„Az emberek kivárnak. Remélik, hogy közvetlenül a Karácsony előtti napokban olcsóbbak lesznek a fák. A sok évi tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem lesznek olcsóbbak", mondja a vállalkozó, mielőtt megpróbálna elsózni egy méretes fenyőt nagy szakállú érdeklődőjének.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: