2010-03-30 14:36:45• hírek • Szatmár.ro

Húsvéti ünnepség a Reménység Központban

A Szatmárnémeti Caritas által működtetett Reménység Központban kedden délelőtt beköszöntött a húsvét, mivel az ünnep jegyében műsort rendeztek.

Ökumenikus húsvéti ünnepséget rendezett kedd délelőtt a szatmárnémeti Caritas a Reménység Központban. Az idősek, mint eddig minden alkalommal, idén is egy rövid bibliai jelentet mutattak be társaiknak és a meghívott vendégeknek.

Maga a rendezvény a hagyományos forgatókönyv szerint zajlott le. A szervezők köszöntője után a zsúfolásig megtelt nagyterembe bevonultak a húsvéti történet korhű ruhákba öltözött szereplői. Ebben az évben Jézus azon csodatételét adták elő, amelyben ötezer embert vendégelt meg öt kenyérrel és két hallal.

A jelenet után a meghívott lelkészek mondtak rövid beszédet a húsvét jelentőségéről kiemelve a szeretet és a hitben való élet fontosságát, majd pedig közösen mondták el az Úr imádságát két nyelven a klubtagok és a jelenlévők.

Az ünnepség végén a férfiak igazi húsvéti hangulatot teremtettek, hiszen locsolóversekkel köszöntötték a jelen lévő hölgyeket.

Bibliai történetet elevenítettek fel a Reménység Központban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:

# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: