A Húsvét, a keresztyének legrégibb ünnepe, a vasárnapokon kívül. Olyan ünnep ez, mely olyan dolgokra emlékeztet, amely fundamentuma a keresztyénnek hitének, vigasztalásának, reménységének és idvességének, tudniillik a Jézus Krisztus feltámadására.
Nagy öröm nékünk, hogy emberi testbe öltözött és e világon megjelent. Nagy boldogság nekünk, hogy az idvesség útját világosan kijelentette, ígéreteket és parancsolatokat adott, példát is mutatott nemcsak, hanem annak felette feláldozta magát bűneinkért: de mindezeket hiába cselekedte volna, ha a halálban maradott volna, mert úgy a mi reménységünk és idvességünk rajta nem épületet volna. Mivelhogy azért feltámadása teszi nekünk hasznosokká és idvesekesekké több csodálatos cselekedeteit is, méltán örvendetes lehet az ő feltámadásának ünnepe.
De nem testi világi örömmel kell abban örülni úgy, hogy evéssel, ivással, dobzódással, vendégeskedéssel, világi jókedvvel, mulatsággal, víg társasággal, látogatásokkal, hiábavaló beszélgetésekkel töltse az ember a miképpen a világ fiai tölteni szokták mindezt, mind a többi ünnepeket, hanem lelki örömmel, az Úrban való örömmel mely az Istennek a válság munkájában megmutatott jóvoltának, nevezetesen pedig a Jézus Krisztus feltámadásából származó drága lelki jóknak meggondolásából származik. Azt gondolja meg a keresztyén ember ezen az ünnepen, hogy milyen drága hasznok következnek a Krisztus feltámadásából.
Forrás: Keresztény tanítások 1886-ból.