2011-04-19 14:31:39• hírek • Szatmár.ro

Húsvéti előadás a Reménység Központban

Az idősközpont látogatói idén az utolsó vacsorát is színpadra vitték.

Megszokhattuk már, hogy a szatmárnémeti Caritas Szervezet által működtetett Reménység Központ rendszeres látogatói előadásokkal készülnek az ünnepekre. Nem történt ez másként idén Húsvéthoz közeledve sem, a nyugdíjasok színes, vallásos és vidám előadással örvendeztették meg társaikat.

A mostani előadás különlegessége az volt, hogy a szavalatok, román és magyar nyelvű vallásos énekek mellett tizenhárman előadták az utolsó vacsorát, annak főbb mozzanataival emlékezve a bibliai eseményekre. A délelőtti program részeként az ortodox és a református egyház részéről érkezett lelkészek szóltak néhány szót a húsvétról, majd a rendezvény vidámabb részeként húsvéti locsolóverseket mondtak az egybegyűltek.

A Reménység központ egyébként 18 éve működik a Caritas égisze alatt. Az intézmény célja, hogy segítse az idősök számára az egyhangú hétköznapokat színesebbé tenni, a központban a napi sajtó elolvasás amellett lehetőség van egyéb szórakozási lehetőségekkel is eltölteni az időt.


Az utolsó vacsora
Az utolsó vacsora


Román és magyar nyelvű egyházi énekeket adtak elő
Román és magyar nyelvű egyházi énekeket adtak elő


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: