2010-04-17 19:22:50• hírek • Póti Orsolya

Humor és melódiák, kettő az egyben

Péntek este 19 órától szenzációs opera-operett-musical műsort rendeztek a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában

A Szatmárnémeti Filharmóniában péntek este 19 órától a már hazánkban is jól ismert humoristának, Maksa Zoltánnak és a Budapesti Operettszínház énekeseinek látványos produkciójára került sor. A műsort Maksa Zoltán magyarországi komikus nyitotta, aki az első egy órában humoros budapesti életképekkel és történetekkel derítette jó kedvre a szép számban összegyűlt közönséget. A látványos operett opera musical produkció előtt nevetésben nem volt hiány, hiszen a népszerű humorista jól elszórakoztatta a szatmári közönséget.

A víg perceket követően egy rövid szünet után egyórás opera-operett-musical előadás következett, nagyszerű dallamokkal, énekekkel.  A Budapesti Operettszínház egykori primadonnája, Mészáros Adrienn és a debreceni Csokonai Színház művésze adott elő közismert operett, opera és musical részleteket a műsor zenés részében.  Az előadáson elhangzott a népszerű Csárdáskirálynő és Marica grófnő legszebb dalai, és Lehár Ferenc műveiből is hallhatott dalokat a közönség. A tehetséges énekesek nem csak operett műveket énekeltek, hanem a híres musicalt, Love My Fair Lady egyik ismert dalát is előadták.

A közönségnek egy fantasztikus előadásban volt része, hiszen a vidám órát, a humoros történeteket gyönyörű melódiák követték, amelyek kimozdították a résztvevőket a mindennapok szürkeségéből.


Maksa Zoltán, humorista
Maksa Zoltán, humorista


Urbán Nagy Róbert
Urbán Nagy Róbert


Mészáros Adrienn és Urbán Nagy Róbert
Mészáros Adrienn és Urbán Nagy Róbert


A kíváló művésyeket vastappsal jutalmazta a közönség
A kíváló művészeket vastappsal jutalmazta a közönség


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: