2009-11-03 15:42:38• hírek • Ferenczi Noémi

Hüllőkiállítás a múzeumban

December 4-ig látogatható a hüllőkiállítás a Megyei Múzeumban. A kiállított hüllőkről, tenyésztésükről Christ Victor tulajdonossal beszélgettünk.

Christ Victor Aradról érkezett különleges állatgyűjteményével városunkba. A kiállításon megtekinthető példányok között Amerikából, Afrikából és Ausztráliából származó hüllők tekinthetők meg, közöttük mérges kígyók és óriás kígyók is, úgy mint például burmai piton, mely hossza közel öt méter, illetve boa, mely 2,2 méter hosszúságú.

Christ 1994 óta hódol különleges hobbijának, mely, elmondása szerint, mára megélhetési forrás is számára. Állatai egész évben kiállításokon vannak szerte Romániában. A gyűjtemény 33 példánya más európai tenyésztőktől származik, mindegyik tenyésztett állat. A legdrágább és egyben a legritkább közülük egy gaboni vipera, mely értéke közel két ezer euró.

Az állatok etetéséről hetente kétszer kell gondoskodni, ilyenkor többnyire felmelegített csirkeszárnyat „tálalnak fel" a hüllőknek. A piton és a boa viszont nyúllal táplálkozik.

„Gyermekkorom óta szeretem a hüllőket. A múlt rendszerben nem lehettem hivatalosan is gyűjtő, akkor viszont erdei hüllőket tartottam. A forradalom után kezdetem komolyabban gyűjteni, míg azon vettem észre magam, hogy már nagyon sok hüllőm van, ezért elkezdtem kiállításokra járni. Ezeknek az állatoknak a gondozása rengeteg ráfordítást igényel, nem csak anyagi szempontból. Számomra ez nem csak üzlet, nagyon szeretem ezeket az állatokat"- meséli lelkesen Christ.

Elmondása szerint, eddig még egyszer sem történt baleset, vagyis még senkit sem martak meg a kígyók, majd hozzátette a biztonság kedvéért az ellenszereket is beszerezte.

A kiállítás december 4-ig tekinthető meg minden nap reggel 9-től délután 18 óráig. A belépődíj gyerekek számára 4, felnőttek számára 5 lej, a tízfősnél nagyobb létszámú gyerekcsoportok tagjai 3 lejt kell hogy fizessenek.






Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: