2010-12-22 16:31:14• hírek • Szatmar.ro

Hulladékgyűjtés szelektíven

A 2011-es év több újdonságot hoz Szatmárnémeti életében. Jövő évben kötelező módon szelektíven kell gyűjteni a szemetet. A száraz, szervetlen anyagokat külön kell választani a szerves, nedves hulladéktól.

Szatmárnémeti is követi a fejlettebb települések példáját a környezetkímélőbb hulladékgyűjtés tekintetében, ugyanis jövő évtől már nem szabad mindent egy helyre dobni. Egyelőre csak kétfelé kell szelektálni a szemetet, külön a szárazat, mint például a palackok, papír, fa, üveg, textíliák és külön a nedveset, a szerves anyagokat, mint például a zöldségek maradékai, stb.

A csütörtöki helyi tanácsülés fő napirendi pontja éppen a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, valamint az ár megváltoztatása lesz. Január 1-jétől ugyanis egységes díjszabást vezetnek be. Amint azt Ilyés Gyula polgármestertől megtudtuk, a tömbházlakók nem fogják érezni a szemételhordási díj változását, hiszen nekik nem lesz több az eddiginél. A magánházban lakók közül azonban lesz aki többet, lesz aki kevesebbet fog fizetni, hiszen ezentúl nem a szemét mennyisége szerint, hanem a személyek száma szerint fognak fizetni.
A jogi személyek esetében megnövekszik a szemételhordás ára, hiszen a szállítás is drágább lett amiatt, hogy messzebbre kell vinni. A polgármester kihangsúlyozta, a cégvezetőknek nem kell megharagudniuk emiatt, hiszen: a Szatmárnémeti az új díjszabással is jóval az országos átlag alatt van.

Ebben az évben egyszer már napirendre került a kettős hulladékgyűjtés bevezetése, azonban akkor egyes tanácsosok ezt nem vették komolyan, és nem is szavazták meg. Ez azért baj, mert ha akkor elfogadták volna a tervezetet, akkor mostanra már minden szemétgyűjtő pont kész lenne a szelektív befogadásra.

Száraz szemétnek egy speciális zsákot fognak adni a Florisal alkalmazottai, a szerveseket pedig a szemetesvödörbe vagy konténerbe kell tenni. Mint megtudtuk, egyszerre két szemetesautó fog közlekedni, egyikbe egyik félét, másikba pedig a másik félét gyűjtik be majd, hiszen a szamosdobi szemétlerakónál is elválasztva kell legyen a hulladék. Itt a szerves hulladékot a gödörbe teszik, a szárazat pedig egy erre speciálisan kialakított központba viszik, ahol szétválasztásra kerülnek a különböző anyagok. Ezzel párhuzamosan a város különböző pontjain a már meglévők mellett elhelyeznek még több olyan konténert, amelyben teljesen külön lehet majd például palackokat, papírt, üveget dobni. Amikor már működni fog a szelektáló központ, a száraz hulladékokat értékesíteni is lehet.


Jövőre városunkban is szelektíven gyűjtik a hulladékot
Jövőre városunkban is szelektíven gyűjtik a hulladékot


Az elkövetkezőkben egy népszerűsítő kampányba is kezd a polgármesteri hivatal, hogy rávezesse a lakosságot az új módszer bevezetésének fontosságára.
A tömbházaknál zárt szemeteseket hoznak létre, ahová csak kulccsal vagy kártyával lehet bemenni. Ezzel el lehet kerülni azt is, hogy a kukázók vagy a kutyák szétszórják a hulladékokat. Eddig gondot jelentett az is, hogy a blokkok aljában lévő üzletek is a tömbházlakók kukáját használták, anélkül, hogy fizettek volna, de az új módszerrel ez is megszűnik, és kötelesek lesznek szerződést kötniük a szemételhordásért felelős céggel, megkapják a saját konténerüket.

Ilyés Gyula azt is elmondta, valószínűleg az elején lesznek problémák, hiszen más városokban is az a példa, hogy a konténer tartalmának 10-15 százaléka más eredetű, azonban remélhetőleg mindenki hamar megszokja majd az új szemétgyűjtési módszert.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: