Hová tart a világ? Okostelefon vs. valós felelősség: miért bújik a Z generáció a képernyők mögé?

Átalakulóban a társadalmi berendezkedés, úgy materiális mint humánus megközelítésben.

Eszközeink megalkotását is a funkcionalítás és a letisztultság vezérli. A fejlesztők törekszenek, hogy minden sokkal felhasználóbarátabb legyen, megkönnyítse a dolgunkat a rohanó világban. Minden ami technológiára épül, arra rendezkedik be, hogy teret engedjen az innovációnak. 

A vállalati szféra át kellett alakuljon a munkavállalók körében felmerülő új elvárások szerint, hiszen teret hódít a home office, a coworking és sorolhatnám az újabbnál újjabb fogalmakat. Így van ez a társadalommal is. Arra kell az ember is kondícionálódjon, hogy nyitott legyen azokra a változásokra, melyek a generációs különbségeket érintik a kisebb-nagyobb közösségeken belül is.

Motiválatlanság? Értékvesztettség? Netalán érdektelenség? 

Napjaink fiatal generációjára, főleg a Z-sekre, mint bélyeget sütik rá a jelzőket, holott a megvàltozott magatartásformák hátterében talán teljesen más áll. Jómagam megtapasztaltam ennek az “okos” világnak a térhódítását, s bár gyerekként a játék nem a telefonnal a kezemben töltött időt jelentette, de a későbbiekben nem csak szórakozásra, hanem tudászserzésre is felhasználtam. 

Ebből kifolyólag a város bármelyik pontján, jobban mondva a globalizáció hatására a világ minden részén csak meghajlott hátú tizenévesek figyelhetőek meg, akik mintha nem is lennének részei a jelennek, úgy bámulnak bele a képernyőbe. Valljuk be, lassan mindenkinek vannak ilyen pillanatai, mikor beszippantja a technológia. De mi lehet olyan érdekes ebben a fiatalok számára? Mit olvasnak, játszanak, vagy kinek írogatnak ott? 

Vagy ami mégfontosabb, hogy miért nem tudnak enélkül létezni?! 

Most felsorolnék pár, szintén a Z-sekre jellemző fogalmat: élményközpontúság, információigény, teljességvágy. Ugye, teljesen ellentmondanak azoknak a jelzőknek, melyekkel kezdtem. Hogyan lehet tehát ez a kettősség jelen egyszerre egy korrajzban? Nem is olyan bonyolult ez, csak más perspektívából kellene tekintenünk egymásra, többet kellene beszélgetniük az embereknek, félretéve az általános beskatulyázást.

A mai kor emberènek mindenhez van hozzáférése az internet által, pillanatok alatt információhoz juthat úgy egy másik emberről, mint bármilyen tudományterületről vagy termékről. Ez az, ami a fiatalok számára elengedhetetlen, egy folyamatos információáramlás kellős közepén vannak, ahol a tartalomalkotás màr màr lételemükké vált. Egyszerre több forrásra tudnak figyelni, talán nem teljes érdeklődéssel. 

Azzal, hogy kinyílt a világ, egyre több vágy fogalmazódott meg bennük. 

Vágynak utazni, felfedezni a képeken làtott világot. Vágynak olyan baráti nevetésekre, melyek tökéletes képeken vannak megörökítve. Vágynak a nagy családi együttlétekre, ünneplésekre, törődésre, ami a hirdetések plakátjain olyan tökéletesen mímeli a valóságot. Vágynak erre a teljességre, mely a valóságban nagyon nehezen megfigyelhető és elérhető, hisz ha felnézünk a képernyők mögül, ott a nyers valóság: a konfliktusok, a megoldatlan problémák sora, a szegénység, a betegségek. Ezeket látva, átélve érzi aztán igazán az ember, hogy van felelőssége is. 

Ezen nem tudunk fejlesztésekkel, technikai innovációkkal segíteni. Ehhez csak az emberre jellemző készségek kellenek, amelyeket eléggé elrejtettünk így, a rohanás közepette. S bár vágynak a változásra, tenni csak kevesen mernek, még magukért is - nemhogy másokért. Emiatt marad az idealizált online tér, mögé elbújva kívülről csak az érdektelenség látszik majd, annak ellenére, hogy pont a legreformàlóbb generációról van szó, akikben annyi életenergia s újítás bújt meg.

Én azt hiszem, nekünk itt még szerencsénk van.

Van lehetőség cselekvésre, ha van tenniakarás. Vannak emberek, akik munkát fektetnek a közösségformálásba. Dolgoznak alapítványok a nehézsorsúakért. Működnek színházak a szellem táplálékáért. Vannak még emberek, akikkel lehet beszélgetni - csak meg kell őket szólítani! 

Hatalmas erőmerítés lehet egy beszèlgetésben, hisz itt nem leírni kell, röviden-tömören, hanem lehet mesélni, még a bajokról is, a nehézségekről és a megoldásokról is. Bizony hallani azt, hogy mások is sok mindenen átmennek és tudnak mosolyogni, reményt adhat arra, hogy mi is képesek legyünk rá. Inspirálódhatunk egy ötletből, egy utazási tervből, egy másik ember életszakaszának örömeiből, helyzeteiből. Ez pedig mindenkire vonatkozik, legyen az fiatal vagy idős: egymásra aggatni bélyegeket úgy, hogy nem nézünk a felszín alá egyszerűbb, mint okot adni arra, hogy legyen miért kibújni a képernyők mögül. 

Tegyünk azért, hogy jobb “hely” legyen a társadalom, a városunk! 

Legyenek igazi alkalmaink és ne csak mímeljük a szépséget, a hangulatokat! Tegyük olyan hellyé a környezetünket vagy személlyé saját magunkat, ahol vagy akivel vágyik a másik időt tölteni! Nem megbélyegezni kell, hanem okot adni arra, hogy motivált, értékteljes és érdeklődéssel teli életet éljen a társ, a család, a barát, a gyermek és ez a város is. 

Így már ugye, nem is olyan idegen ez a sok Z-s, csak egy kicsit elidegenedett. Az a sok eszköz a kézben csak tárgy, és nem pedig élettér. Ahhoz okot kell adni, jó okot arra, hogy a fiatalok kilépjenek a virtuális valóságból. Sokat kell tenni azért, felelősséget kell vállalni azért, hogy mindenki otthonának érezze a valóságot - és a sok vátozás közepette megtalálhassa azokat a biztos pontokat, melyekben megkapaszkodhat. Így találhatjuk meg a helyünket, ahol kiteljesedhetünk, és nem csak vágyakozunk egy ideális, élhető élettér és közösség után. 

Juhász Zita

Közgazdász hallgató