2010-08-30 13:43:32• hírek • Szatmar.ro

Hótakarításra készülnek

A több év tapasztalata alapján idén már augusztusban kiírta a licitet a megyei utak hóeltakarításra a Megyei Tanács.

Első hallásra furcsának tűnhet, hogy augusztus végén már a téli havas utakra készülnek a megye vezetői, azonban a több éves tapasztalat alapján már ebben a periódusban meg kell tenni a kezdő lépéseket annak érdekében, hogy a későbbiekben ne okozzon gondot az utakra lehulló hómennyiség.

„Három évvel ezelőtt a licitációval járó procedúrák miatt úgy tűnt, kicsúszunk az időből, az enyhe tél azonban segítségünkre volt és végül minden megoldódott, ebből tanulva azonban korábban nekikezdtünk a felkészülésnek." - mondta portálunknak az önkormányzat egyik munkatársa.

A megye négy térségre van osztva, ezek takarítására pályázhatnak a cégek. Egy cég több térséget is megnyerhet, a cél az lenne, hogy minél jobb munkát végezzenek és annyit vállaljanak fel, amennyit a kapacitásuk megenged.

Újdonság idén, hogy a kritériumrendszerbe egy újabb „biztosítékot", kitételt vezettek be. A nyerő cégnek biztosítania kell ugyanis azt, hogy mindegyik megnyert térségben két telephelyet tartanak fenn az eddigi egy helyett, a hatékonyabb munkavégzés miatt.

A Nagykároly-Tasnád, Szatmárnémeti, Avas és Szopor környéki térségek hóeltakarítására kiírt elektronikus licit kielemezését október 7-én kezdik el.

A licitet nyert cégek folyamatos ellenőrzéseknek lesznek kitéve úgy a megyei önkormányzat részéről, mint a helyi polgármesteri hivatalok és rendőrségek bevonásával. Ez utóbbi két intézmény az elmúlt években is figyelemmel kísérte a munkálatokat és jelentette a szabálytalanságokat.


Már augusztusban kiírták a licitet a hóeltakarításra
Már augusztusban kiírták a licitet a hóeltakarításra


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: