2018-01-10 18:55:59• hírek • Szatmár.ro

Hosszú versenynap után Mani a 28. helyen áll összetettben

Szerdán, a Dakar-rali ötödik versenynapján egy igen hosszú út várt a versenyzőkre: a motorosok 508 kilométernyi összekötő szakaszt és 266 kilométernyi mért szakaszt kellett megtegyenek San Juan de Marcona és Arequipa között.
 

A szerdai napot a motorosok közül Joan Barreda Bort nyerte 3 óra 19 perc és 42 másodperces idővel. Az Autonet Motorcycle Team versenyzője, Gyenes Emánuel az előzetes eredmények szerint a 38. helyen végzett 4 óra 13 perc és 58 másodperces idővel. Összetettben továbbra is a francia Adrien Van Beveren vezet, a 28-as rajtszámmal versenyző Gyenes pedig most a 28. helyen áll.
 

A szatmári Dakar-hős Facebook-oldalára feltöltött video tanulsága szerint a Dakar nem csak a motor nyergében ülve fárasztó. A táborokban meglehetősen spártai körülmények között, sátrakban pihennek a versenyzők, míg a szervizesek kijavítják az apró hibákat vagy éppen szinte újraépítik a versenygépeket. Közben a tábort árammal ellátó generátorok hangosan zúgnak, így pedig aludni sem egyszerű.
 

A szerdai nap magyar vonatkozású híre, hogy az autók versenyében szereplő Szalay Balázs-Bunkoczi László alkotta Opel Dakar Team kénytelen volt feladni a versenyt.
 

„A szakasz felénél felforrt a vizünk, s mire a CP2-nél orvosoltuk a problémát, a mezőny után kellett erednünk – mondta Szalay Balázs. – Mi mentünk be utolsóként a dűnék közé, mögöttünk nem jött már senki más. Egy kamion elakadt előttünk, egy pillanatra elvettem a gázt, és lefulladt az autó. Megint tönkrement az önindító – három nap alatt a harmadik. A mellettünk veszteglő kamion volt az egyetlen esélyünk. Ha ott hagy, akkor minket még kivisz a helikopter, de hogy az autó miként jutott volna ki, nem tudom. A kamion szerencsére berántott, de addigra már ment lefelé a nap, és egyszerűen nem tudtuk bevállalni, hogy önindító nélkül bemenjünk a dűnék közé. Hiábavaló kockázatvállalás lett volna, főleg, hogy utóbb kiderült, a söprögető kamion sem tudott felmenni arra a dűnére, vagyis aki bennragadt, magának kellett boldogulnia. Nagyon sajnálom, mert 2004 óta nem fordult elő, hogy a csapat kiesett volna a Dakaron, de az idén sajnos bekövetkezett. A versenyigazgatóság ugyanis úgy döntött – mivel rengeteg GPS-pontot kihagytunk –, hogy nem folytathatjuk a versenyt. Bár nem örültünk neki, teljesen jogos döntésnek tartjuk és elfogadtuk” – írja az Opel Dakar Team honlapja.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: