2011-09-21 20:11:31• hírek • Póti Orsolya

Hosszas üldözés után kapták el a cigicsempészeket

Százhúsz kilométeren át üldözték a Szatmár megyei határrendészek egy Halmiból menekülő cigicsempészt. Az üldözőbe vett autót vezető férfi a Szilágy megyei Oláhbaksa településben a nagy sebesség miatt elvesztette uralmát az autó fölött, a sorompóval ellátott vasúti átjárónál jobbra kanyarodott és mintegy hatvan métert csúszott a sínen, feltartva a vonatközlekedést. Eközben feleségét már feltartóztatták, egy másik bűntárs ellen elfogatóparancsot indítottak,  majd mindhármukat letartóztatták.

Szeptember 19-én éjjel hosszas bevetésben volt részük a Szatmár Megyei Határrendészeti Felügyelőség munkatársainak. Az ellenőrző akciót folytató határrendészek két gépjárműre lettek figyelmesek, amelyek egy halmi ingatlan udvarából indultak útnak. A hatóság emberei üldözőbe vették a Bihar megyében bejegyzett, Audi A3-as típusú autót, melynek sofőrje a rendőrök hangos jelzésére sem állt meg, sőt nagy sebességgel tovább haladt. Ezt követően két másik gépjármű sofőrje próbálta megtéveszteni a határrendészeket, azonban azok az Audi A3-as nyomába eredtek, és közben a közúti rendőrség segítéség hívták.

Az Audi A3-ast vezető személy a rendőrség jelzésére - Béltek községben - sem állt meg, ezért a határrendészek tovább üldözték egész a Szilágy megyei Oláhbaksáig (Bocsa), ahol kisebb baleset után sikerült igazolni a férfit. Eközben a megyei határrendészet egy másik csoportja feltartóztatta a másik Bihar megyében bejegyzett gépjárművet, a Skodát vezető személyt, és mint megállapították az üldözőbe vett férfi felesége, a 26 éves F. Liana Gabriela nagyváradi lakos ült a kormánynál.

Az akció azonban korántsem ért véget, ugyanis a hatóság emberei megállapították, hogy az üldözőbe vett személy, a 27 éves F. Silviu Marius szintén váradi lakos autójában nagy mennyiségű dohányárú, mintegy 6.500 doboz cigaretta volt. Szeptember 19-én pedig megtudták, hogy a halmi ingatlanban lakó személy, a 31 éves Z. Ioan Viorel is részese volt a bűncselekménynek, így elfogatóparancsot adtak ki ellene. Azonban a férfi, amint észrevette a hatóság embereit megpróbált megszökni, több kerítést átugorva, arra kényszerítve a házához érkezőket, hogy figyelmeztető lövést adjanak le.

Eközben F. Lianat 24 órára letartóztatták csempészésben való bűnrészesség és a hatóság megtévesztésének kísérlete miatt, F. Silviu Mariust és Z. Ioan Viorelt pedig 29 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A talált dohányárút elkobozták, a gépjárműveket pedig lefoglalták és a Szatmár Megyei Határrendészeti Felügyelőség székhelyére szállították.



A határrendészet felvételei

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: