2010-10-04 15:35:27• hírek • Szatmar.ro

Hőseinkre emlékezünk

Idén is megemlékeznek az 1848-as szabadságharc hőseire Szatmárnémetiben.

Október 6-án, szerdán a szatmárnémeti RMDSZ, a Szent István Kör és a MIK (Magyar Ifjúsági Kezdeményezés) szervezésében megemlékeznek a szabadságharc hősi halottaira.
A már hagyományossá vált rendezvény idén is a Zárda templom előtt zajlik, délután 5 órától. Hankovszky Ferenc, római katolikus vikárius és Kovács Sándor, újonnan megválasztott esperes ökumenikus imájával kezdődik el a rendezvény – tájékoztatta a Szatmár.ro-t Kereskényi Gábor, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke, a város alpolgármestere.

Az egyházak képviselőit Czumbil János történelemtanár követi, aki az esemény történelmi jelentőségéről fog rövid előadást tartani. A szót ezután a Művészeti Líceum diákja, Rózsa-Molnár Henrietta veszi át, aki verset szaval a vértanúk tiszteletére.

A műsor után sor kerülhet Gonzeczky János tábori lelkész emléktáblájának megkoszorúzására. A budai születésű, 1849. október. 8-án kivégzett vértanú Szatmáron végezte a teológiát, majd Bécsben és Olaszországban is megfordult, míg 1844-től Mezőhegyesen teljesítette a tábori lelkészi szolgálatát.

A szabadságharc leverése után, a Habsburg-ház trónfosztásának szószékről való kihirdetéséért ítélték halálra. Az ítéletet Pesten hajtották végre, abban az Újépületben, amelyben rengeteg magyar hazafi raboskodott és vált vértanúvá.

A koszorúzást Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke vezeti.


Az 1848-as szabadságharc vértanúira emlékeznek Szatmárnémetiben
Az 1848-as szabadságharc vértanúira emlékeznek Szatmárnémetiben


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: