2014-06-14 01:19:44• hírek • MTI

Hollandia és Casillas kiütötte a címvédő spanyolokat

A holland labdarúgó-válogatott 5-1-re legyőzte a címvédő spanyolokat a brazíliai világbajnokság második pénteki mérkőzésén, így alaposan visszavágott a négy évvel ezelőtti fináléban elszenvedett vereségért.

Az első félidőben még Xabi Alonso ugyan vezetést szerzett a spanyoloknak büntetőből, de a folytatásban már csak holland gól született: Robin van Persie és Arjen Robben kétszer-kétszer, míg Stefan de Vrij egyszer talált be.
A spanyolok kapusa, Iker Casillas az első gólt a 44. percben kapta, így 477 perc után kapitulált vb-meccsen, azaz nem sikerült megdöntenie az olasz Walter Zenga 1990-ben felállított 517 perces rekordját, sőt az e tekintetben második angol Peter Shiltontól (500) is elmaradt. Spanyolország nyolc év és 111 meccs után veszített úgy meccset, hogy ő szerezte meg a vezetést.

Mindkét csapat óvatosan kezdett, aztán az első ziccert Sneijder hagyta ki, pontosabban Casillas védett hatalmas bravúrral. Ezt követően egyértelműen a spanyolok játszottak fölényben, de nemcsak többet birtokolták a labdát, hanem veszélyesebben is futballoztak, melynek köszönhetően - ha 11-esből is, de - előnybe kerültek. Costa lépett ki a büntetőterület bal oldalán, majd visszahúzta a labdát, a cselre pedig De Vrij túlcsúszott rajta és elhúzta a lábát. A büntetőből Xabi Alonso a jobb alsó sarokba lőtt.

A későbbiekben is a címvédő akarata érvényesült, de közvetlenül a szünet előtt van Persie szépségdíjas, csukafejesből szerzett góljával egyenlítettek a hollandok.

A folytatásban teljesen megváltozott a játék képe. A hollandok sorra vezették veszélyes akcióikat, a spanyoloknak nem volt ellenszerük, ennek következtében hamar kétgólos előnyre tettek szert a narancsmezesek. Az 53. percben Blind ívelt balról középre Robben elé, aki gyönyörű labdalevétellel becsapta Piquét, majd 12 méteres lövése után a labda Ramoson megpattanva vágódott a kapu közepébe. A 64. percben aztán Sneijder bal oldali beadásánál Casillas van Persie-vel volt elfoglalva, így túljutott rajta a labda, amelyet aztán a hosszú oldalon érkező de Vrij továbbított a kapuba. Nyolc perccel később Casillas ismét hatalmasat hibázott: egy hazagurított labda elpattant tőle, van Persie lecsapott rá, majd az üres kapuba passzolt.

A címvédő ezután teljesen összeomlott, az Oranje pedig örömfocit mutatott be. A 80. percben jött az újabb gól, amikor Sneijder saját térfeléről indította Robbent, aki lefutotta Ramost, majd visszahúzta a labdát ezzel becsapva Casillast és a védőt is, aztán középre húzott, végül nagy erővel a bal felső sarokba bombázott.

Az 5-1-es végeredmény pedig a játék képe alapján a spanyolokra nézve még hízelgő.

B csoport, 1. forduló:
Hollandia-Spanyolország 5-1 (1-1)
gólszerző: van Persie (44., 72.), Robben (53., 80.), de Vrij (64.), illetve Xabi Alonso (27., 11-esből)
Spanyolország: Iker Casillas - Cesar Azpilicueta, Sergio Ramos, Gerard Pique, Jordi Alba - Xabi Alonso (Pedro, 63.), Sergio Busquets, Xavi, Andres Iniesta - David Silva (Cesc Fabregas, 78.), Diego Costa (Fernando Torres, 62.)
Hollandia: Jasper Cillessen - Ron Vlaar, Daley Blind, Stefan de Vrij (Joel Veltman, 77.), Bruno Martins Indi, Daryl Janmaat - Jonathan de Guzman (Georginio Wijnaldum, 62.), Wesley Sneijder, Nigel de Jong - Robin van Persie (Jeremain Lens, 79.), Arjen Robben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: