2014-06-14 03:22:36• hírek • MTI

A vártnál jóval nehezebben győzte le Chile az ausztrálokat

A chilei válogatott a vártnál nehezebben, 3-1-re győzte le az ausztrál csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság pénteki játéknapján a B csoport első fordulójában.

Chile az első perctől fölényben futballozott és úgy tűnt, negyedóra alatt eldöntik az összecsapást, ugyanis első két helyzetüket kihasználták a kissé bátortalanul játszó ausztrál csapat ellen. Előbb a 12. percben Aránguiz cselezett le az alapvonalig a büntetőterület jobb oldalán, majd középre adott, ahol egy védő elfejelte a labdát Vargas elől, de az így Alexis Sánchez elé pattant, aki 5 méterről a kapuba lőtt. Két minutummal később Alexis Sánchez futott fel a labdával, a tizenhatos előterében Valdiviához passzolt, aki 15 méterről a jobb sarokba lőtt

Ezt követően azonban a dél-amerikaiak visszavettek a tempóból, így többnyire mezőnyjátékkal telt az idő, mígnem Ausztrália váratlanul szépített Tim Cahill fejesgóljával, sőt, akár egyenlíthetett volna is. A játékrész hajrája aztán rendezte sorait Chile.

A folytatásra érezhetően vérszemet kapott Ausztrália, riválisa pedig hiába próbált, nem tudott újra felpörögni, így igen izgalmas mérkőzés alakult ki. Az esélytelenebbnek tartott ausztrálok sorra vezették támadásaikat, egy ízben be is találtak, de les miatt a bíró - jogosan - nem adta meg a gólt, többször pedig Bravo kapus bravúrjai mentette meg a chileieket, akiknek szintén volt lehetőségük, sőt, egyszer egy védőnek kellett tisztáznia a gólvonalról. A hajrában a dél-amerikaiak már egyértelműen a minimális előnyük megtartására törekedtek és gyors ellentámadásokra rendezkedtek be, de rendkívül pontatlanul játszottak, ezért alig volt náluk a labda, az ausztrálok pedig kissé elfáradtak. A hosszabbításban aztán Chile a csereként beállt Beausejour találatával végleg eldöntötte a három pont sorsát.

A chileiek szerdán a hollandoktól csúfos, 5-1-es vereséget szenvedett címvédő spanyolokkal találkoznak, míg az ausztrálok a hollandokkal.

B csoport, 1. forduló:
Chile-Ausztrália 3-1 (2-1)
gólszerzők:
Alexis Sanchez (12.), Valdivia (14.), Beausejour (92.), illetve Cahill (35.)
Chile: Claudio Bravo - Gary Medel, Gonzalo Jara, Eugenio Mena - Mauricio Isla, Charles Aranguiz, Arturo Vidal (Felipe Gutierrez, 60.), Marcelo Diaz - Jorge Valdivia (Jean Beausejour, 68.), Alexis Sanchez, Eduardo Vargas (Mauricio Pinilla, 88.)
Ausztrália: Mat Ryan - Ivan Franjic (Ryan McGowan, 49.), Matthew Spiranovic, Alex Wilkinson, Jason Davidson - Mark Bresciano (James Troisi, 78.), Mile Jedinak, Mark Milligan - Tommy Oar (Ben Halloran, 69.), Mathew Leckie, Tim Cahill

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: