2015-06-22 15:15:52• hírek • MTI

Holland ellenfél a Fradinak, szerb az MTK-nak - FRISSITVE!

A Ferencváros a holland Go Ahead Eagles, a Debreceni VSC a montenegrói Sutjeska Niksic, míg az MTK Budapest a szerb Vojvodina, a román Botosani pedig a grúz Chinvali csapatát kapta ellenfélül a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában - amelyben rekord számú, 102 csapat volt érintett.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában hétfőn rendezett sorsoláson eldőlt az is, hogy a kupagyőztes zöld-fehérek idegenben, míg a bajnoki bronzérmes kék-fehérek és a bajnoki negyedik hajdúságiak hazai pályán kezdenek.

Az első mérkőzéseket jövő hét csütörtökön, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Az UEFA tíz csoportra osztotta a csapatokat. A magyarok közül egyedül a Debrecen várta kiemeltként a sorsolást és végül a montenegrói bajnokságban ezüstérmes Sutjeska Niksic lett az ellenfele, de kaphatott volna máltai, litván, észt és kazah gárdát is.

A Ferencvárosnak svéd, azeri, izlandi, feröeri és holland csapatok közül sorsolták az élvonalból idén kiesett Go Ahead Eagles együttesét, amely az UEFA fair play listája alapján jutott indulási joghoz. A Zöld Sasok ellenfele, amelynek Sasok a beceneve, a tavaly a 17., azaz utolsó előtti helyen végyett a holland élvonalban, ám a rendkívül bonyolult osztályozón végül kiesett az első osztályból

Az MTK svéd, dán, ír, északír riválissal is szembe kerülhetett volna, végül a szerb bajnokságban negyedik Vojvodina jutott neki.

A román csapatok közül a Botosani volt érintett az első sorsoláskor. Az európai porondon újonc együttes a Chinvalival csaphat össze. A grúz bajnokság negyedik helyezettje 1987-ben még Szovjet Kupát nyert, a grúz élvonalba viszont csak 2013-ban jutott vissza. Román csapatok eddig kétszer csaptak össze grúzokkal, mindkétszer a Dinamo Tbiliszi volt az ellenfél: 1994-ben a Craiova alulmaradt, 2013-ban viszont a Steaua továbbjutott a legismertebb grúz csapat ellen.

Első ránézésre továbbjutás esetén a következő körben a Ferencvárosnak és az MTK-nak is könyebb dolga lehet. A Fradi a második körben ugyanis a máltai Balzan és a bosnyák Zeljeznicar, az MTK pedig a lett Spartaks Jurmala és montenegrói Buducsnoszt Podgorica továbbjutójával találkozhat. A Debrecen továbbra sem panaszkodhat, a második körben az észt Skonto Riga vagy az ír st. Patrick's enyhén szólva sem tűnik legyőzhetetlennek a Loki számára.

Nem volt ilyen szerencséje viszont a Botosani-nak, amelyre a második körben a lengyel Legia Varsó várhat. Ebben a körben kezd az Astra, amely a skót kupagyőztes Inverness csapatával méri majd össze tudását.

Európa Liga, első selejtezőkör:
DEBRECENI VSC
-Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Go Ahead Eagles (holland)-FERENCVÁROS
MTK BUDAPEST
-Vojvodina (szerb)
Víkingur Reykjavík (izlandi)-Koper (szlovén)
Newtown (walesi)-Valletta (máltai)
Glenavon (északír)-Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
NSÍ Runavík (feröeri)-Linfield (északír)
Atlantas (litván)-Beroe (bolgár)
Spartaks Jurmala (lett)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Progres Niederkorn (luxemburgi)-Shamrock Rovers (ír)
Cork City (ír)-KR (izlandi)
UCD (ír)-F91 Dudelange (luxemburgi)
Sheriff Tiraspol (moldovai)-Odd Grenland (norvég)
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Qäbälä (azeri)
Differdange 03 (luxemburgi)-Bala Town (walesi)
Bröndby (dán)-Juvenes/Dogana (San Marinó-i)
Crvena zvezda (szerb)-Kajrat (kazah)
Aktobe (kazah)-Nomme Kalju (észt)
Domzale (szlovén)-Csukaricski (szerb)
Kukësi (albán)-Torpedo Zsogyino (fehérorosz)
Renova (macedón)-Dacia Chisinau (moldovai)
Skendija (macedón)-Aberdeen (skót)
Ordabaszi (kazah)-Beitar Jeruzsálem (izraeli)
Flora Tallinn (észt)-Rabotnicski (macedón)
Dinamo Batumi (grúz)-Omonia (ciprusi)
Trakai (litván)-HB Tórshavn (feröeri)
Glentoran (északír)-Zilina (szlovák)
Alaskert (örmény)-St. Johnstone (skót)
Olimpic Sarajevo (bosnyák)-Spartak Trnava (szlovák)
Víkingur (feröeri)-Rosenborg (norvég)
Skonto Riga (lett)-St. Patrick's Athletic (ír)
Balzan (máltai)-Zeljeznicar (bosnyák)
Sant Julia (andorrai)-Randers (dán)
Kruoja Pakruojis (litván)-Jagiellonia Bialystok (lengyel)
KF Laci (albán)-Inter Baki (azeri)
Partizani Tirana (albán)-Strömsgodset (norvég)
Jelgava (lett)-Liteksz Lovecs (bolgár)
Lusitanos (andorrai)-West Ham United (angol)
SJK (finn)-FH Hafnarfjördur (izlandi)
FC Lahti (finn)-Elfsborg (svéd)
Sillamäe Kalev (észt)-Hajduk Split (horvát)
Saxan (moldovai)-Apollon Limassol (ciprusi)
Sirak (örmény)-Zrinjski Mostar (bosnyák)
VPS (finn)-AIK (svéd)
Mladoszt Podgorica (montenegrói)-Neftci Baki (azeri)
Celje (szlovén)-Slask Wroclaw (lengyel)
La Fiorita (San Marinó-i)-Vaduz (liechtensteini)
Birkirkara (máltai)-Ulisszesz (örmény)
Airbus UK Broughton (walesi)-Lokomotiva Zagreb (horvát)
Botosani (román)-FC Chinvali (grúz)
College Europa (gibraltári)-Slovan Bratislava (szlovák)
Az első mérkőzéseket július 2-án, a visszavágókat egy héttel később, 9-én rendezik meg.

2. SELEJTEZŐKÖR

Go Ahead Eagles (holland)/FERENCVÁROS-Balzan (máltai)/Zeljeznicar (bosnyák)
MTK BUDAPEST/Vojvodina (szerb)-Spartaks Jurmala (lett)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Skonto Riga (lett)/St. Patrick's Athletic (ír)-DEBRECENI VSC/Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Kukësi (albán)/Torpedo Zsogyino (fehérorosz)-Mladoszt Podgorica (montenegrói)/Neftci Baki (azeri)
Atlantas (litván)/Beroe (bolgár)-Bröndby (dán)/Juvenes-Dogana (San Marinó-i)
Progres Niederkorn (luxemburgi)/Shamrock Rovers (ír)-Sheriff Tiraspol (moldovai)/Odd Grenland (norvég)
Airbus UK Broughton (walesi)/Lokomotiva Zagreb (horvát)-PAOK (görög)
Cork City (ír)/KR (izlandi)-Víkingur (feröeri)/Rosenborg (norvég)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Thun (svájci)
College Europa (gibraltári)/Slovan Bratislava (szlovák)-UCD (ír)/F91 Dudelange
VPS (finn)/AIK (svéd)-Sirak (örmény)/Zrinjski Mostar (bosnyák)
Crvena zvezda (szerb)/Kajrat (kazah)-Alaskert (örmény)/St. Johnstone (skót)
Legia Warszawa (lengyel)-Botosani (román)/FC Chinvali (grúz)
La Fiorita (San Marinó-i)/Vaduz (liechtensteini)-Aktobe (kazah)/Nomme Kalju (észt)
Renova (macedón)/Dacia Chisinau (moldovai)-Glentoran (északír)/Zilina (szlovák)
Kruoja Pakruojis (litván)/Jagiellonia Bialystok (lengyel)-Dinamo Batumi (grúz)/Omonia (ciprusi)
Jelgava (lett)/Liteksz Lovecs (bolgár)-Flora Tallinn (észt)/Rabotnicski (macedón)
Mladá Boleslav (cseh)-Partizani Tirana (albán)/Strömsgodset (norvég)
SJK (finn)/FH Hafnarfjördur (izlandi)-KF Laci (albán)/Inter Baki (azeri)
Domzale (szlovén)/Csukaricski (szerb)-Dinamo Tbiliszi (grúz)/Qäbälä (azeri)
Cserno More Várna (bolgár)-Dinamo Minszk (fehérorosz)
Inverness (skót)-Astra Giurgiu (román)
Glenavon (északír)/Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)-Wofsberger AC (osztrák)
Rijeka (horvát)-Skendija (macedón)/Aberdeen (skót)
Olimpic Sarajevo (bosnyák)/Spartak Trnava (szlovák)-NSÍ Runavík (feröeri)/Linfield (északír)
Trabzonspor (török)-Differdange 03 (luxemburgi)/Bala Town (walesi)
Lusitanos (andorrai)/West Ham United (angol)-Birkirkara (máltai)/Ulisszesz (örmény)
FC Köbenhavn (dán)-Newtown (walesi)-Valletta (máltai)
Charleroi (belga)-Ordabaszi (kazah)/Beitar Jeruzsálem (izraeli)
Saxan (moldovai)/Apollon Limassol (ciprusi)-Trakai (litván)/HB Tórshavn (feröeri)
Celje (szlovén)/Slask Wroclaw (lengyel)-IFK Göteborg (svéd)
Sant Julia (andorrai)/Randers (dán)-FC Lahti (finn)/Elfsborg (svéd)
Víkingur Reykjavík (izlandi)/Koper (szlovén)-Sillamäe Kalev (észt)/Hajduk Split (horvát)
Az első mérkőzéseket július 16-án, a visszavágókat egy héttel később, 23-án rendezik meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: