2009-09-17 17:28:52• hírek • Ferenczi Noémi

A sváb gyerekek németül tanulnának

Az elmúlt napokban megyénk svábok lakta falvaiban tett látogatást Radu Giurca prefektus. A polgármesterek német nyelvű oktatás létrehozását szorgalmazzák.

Radu Giurca prefektus a napokban Csanálosra, Fényre, Csomaközre, Mezőpetribe és Mezőteremre látogatott, ahol a községek elöljáróval tartott megbeszélést. A prefektust elsősorban az érdekelte, hogy az önkormányzatok milyen pályázatokat nyújtottak be illetve hogy állnak jelenleg a pályázatok előkészítésével. A polgármesterek nem csak bemutatták a különböző projekteket, de bizonyos problémákra is fény derült, melyek megoldására kérték a prefektus segítségét.

Az elöljárók szerint gondokat okoz a nagykárolyi nyugdíjpénztár felszámolása, ugyanis ezekből a falvakból is ebbe a hivatalba jártak a nyugdíjasok intézni ügyeiket. Jelenleg mindannyiuknak a szatmárnémeti kirendeltséghez kell fordulniuk, mely nyilvánvalóan, igen messze van ezektől a falvaktól. A polgármesterek továbbá arról számoltak be, hogy a vidéki termelők nehezen tudják értékesíteni termékeiket, továbbá, a szemétgazdálkodás terén is nehézségekbe ütköznek, vagyis a szelektíven összegyűjtött papírt, műanyagflakont és üveget nincs kinek átadniuk. További nehézségeket okoz, hogy nagyon kevés pénzt utalnak ki számukra a különböző projektek befejezésére illetve újak kezdésére.

Mindezen problémák mellett elmondták, nagyon szeretnék ha német nyelvű osztályokat is indítanának a sváb gyermekek számára, valamint azt, hogy szakosztályok is induljanak a helyi oktatási intézményekben. Az itt végzett szakemberek ugyanis, könnyen megélhetéshez juthatnának a közeli bútorgyárban.

Giurca elégedettségét fejezte ki az elöljárók tevékenységét, a falvak rendezettségét illetően, majd ígéretet tett arra, hogy az általuk említett problémákra megpróbál megoldást találni.


Korábban megyénk szőlőtermesztőinek problémáival foglalkozott Giruca
Korábban megyénk szőlőtermesztőinek problémáival foglalkozott Giruca


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: