2010-06-27 10:54:38• hírek • MTI

Hogyan védjük meg a kamaszokat az alkoholtól?

A gyermekkel való szigorú, de szeretetteljes kapcsolat védi meg leginkább a kamaszokat a túlzott alkoholfogyasztás veszélyétől - hívják fel a figyelmet a szakemberek egy új tanulmány eredményeire támaszkodva.

A Utah állambeli Brigham Young University (BYU) szakemberei szerint a szigorúság és a szeretet azok a szülői készségek, amelyekkel leginkább távol lehet tartani a kamaszokat a túlzott alkoholfogyasztástól. Ugyanakkor mind a túl szigorú, mind a túl gyengéd szülői fellépés megduplázza annak az esélyét, hogy a kamasz gyerekek mértéktelen alkoholfogyasztásba kezdjenek - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A kutatók mintegy 5 ezer, 12 és 19 éves kor közötti tinédzsert kérdeztek meg az alkoholfogyasztási szokásaikról és a szüleikkel való kapcsolatukról. Azoknak a fiataloknak, akik a leginkább hajlamosnak bizonyultak a túlzott italozásra, szerető szüleik voltak, akik azonban még csak nem is tudták, merre jár csemetéjük. Az ő esetükben háromszor nagyobb volt az esélye annak, hogy kemény ivókká válnak. Azok a kamaszok, akikről a szigorú, de alig szerető szüleik pontosan tudták, hogy merre járnak, kétszer nagyobb eséllyel váltak mértéktelen alkoholfogyasztóvá. Azok a kamaszok pedig, akikről a szüleik tudták, hogy merre járnak és szerető kapcsolatot ápoltak velük, a legkevésbé voltak hajlamosak arra, hogy kemény ivóvá (egymás után legalább öt italt elfogyasztóvá) váljanak - állapították meg a szakemberek a Journal of Studies on Alcohol and Drugs című folyóiratban megjelent tanulmányukban.



A vizsgálódásból az is kiderült, hogy a vallásos tinédzserek között jóval magasabb az egyáltalán nem-alkoholizálók száma, és azoknak a fiataloknak, akik szerető és felelősségteljes családi háttérrel bírnak, jóval több az antialkoholista barátjuk.   "Igaz, hogy a szülők legtöbbször nem akadályozhatják meg a fiatalokat az alkohol kipróbálásában, de azért igenis sokat tehetnek, hogy megakadályozzák a komolyabb alkoholfüggőség kialakulását" - mondta Stephen Bahr, a BYU Család, Otthon és Társadalomtudományi szakának professzora. 

"A kamaszkor egy olyan átmeneti időszak, amikor a szülőknek néha nehéz megfelelő módon terelgetniük a gyerekeket. Kétségtelen, hogy a kortársak is nagyon fontosak, de nem igaz, hogy a szülőknek nincsen befolyásuk. Rá kell ébredniük, hogy nem ellenőrizni kell a gyereket, hanem tudni, hogy mivel tölti az idejét amikor távol van, és eközben egy szerető, megértő kapcsolatot kell fenntartani vele" - tette hozzá Bahr.


A szülők megakadályozhatják az alkohol függőség kialakulását
A szülők megakadályozhatják az alkohol függőség kialakulását


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: